Amber Heard Johnny Depp után most Elon Muskot is perelheti

Neilson Barnard/Getty Images
Emma

Amber Heard nevét a legtöbben akkor ismerték meg, amikor kiderült, hogy Johnny Deppel randizik.

Johnny Depp és Amber Heard szerelme elsőre tökéletesnek tűnt, ám gyorsan kiderült, hogy a háttérben igazi pokol volt. Depp és Heard a Rumnapló forgatásán ismerkedtek meg és azonnal egymásba is szerettek.

Házasságuk azonban csupán egy évig tartott és miután kimondták, hogy külön utakon folytatják, Amber Heard családon belüli erőszakkal vádolta meg Johnny Deppet. A súlyos vádakat a színész sem hagyta annyiban, tavaly a fél világ első sorból nézhette, ahogy a rágalmazási per során visszaszerezte a becsületét és a bíróság kimondta, hogy Amber Heard hamisan vádolta.

Most viszont úgy tűnik, újabb botrány van a láthatáron, de szerencsére ha minden igaz, Johnny Depp ebből már kimaradhat.

Amber Heard és Elon Musk viszonya

Johnny Depp és Amber Heard tárgyalása során a kamerafelvételekből már az is kiderült, hogy Amber akkor is találkozgatott Elonnal (Johnny Depp lakásában is), amikor még a színésszel házasok voltak. A felvételeken egyértelműen látszik, hogy közeli kapcsolatban álltak egymással, Amber válása után 2017-ben pedig fel is vállalták kapcsolatukat és egy évig együtt voltak.

Azóta már hosszú évek teltek el és mindketten új életet kezdtek, Elon mégis úgy érezte, hgy új életrajzi könyvében Ambernek is helye van. Sőt Twitteren egy szexi fotót is megosztott Amber-ről. A bökkenő csak az, hogy a színésznő ehhez nem járult hozzá és állítólag nagyon felháborodott, amikor meglátta a posztot. A fotón Amber Heard az "Overwatch" videojáték karakterének, Mercynek öltözve látható.

Amber nem adott engedélyt Elonnak a fotó felhasználására

A PageSix forrásai szerint Heard különösen sértőnek érezte a posztot, tekintve, hogy Elon többször is megkérte őt, hogy beszéljen az életrajzi könyv írójával, amit ő meg is tett Elon iránti tiszteletből.
Az "Elon Musk" című könyvben az író részletesen kifejti, hogy az Aquaman 37 éves sztárja hogyan szerezte be a szexi együttest, miután a Tesla társalapítója, 52 éves Elon elárulta neki, hogy szerinte hasonlít a szőke hősre.
"Két hónapot töltött azzal, hogy megtervezze és megrendelje a jelmezt, hogy szerepjátékot játszhasson neki" - írták a könyvben.

Musk a fotóhoz csak ennyit írt: "Valóban Mercynek öltözött. Fantasztikus volt".

A fotón - amely látszólag egy mobiltelefonnal készült valakinek az otthonában - Heard egy dekoltázsig érő latexbody-ban látható, hozzá illő angyalszerű szárnyakkal és egy arany fejdísszel.

Vajon ebből is per lesz?

Ezeket a sztárokat nagyon súlyos dolgokkal vádolták meg:

Nézd meg a galériánkat - 7 kép
Sztárok, akiket szexuális zaklatással vádoltak