Azt rebesgetik, hogy Amber Heardöt teljesen kivágják az Aquamanből - Megszólalt Johnny Depp volt felesége is

Jason Kempin/Getty Images
Kamilla

Amber Heard teljesen kiakadt, hogy már most azt pletykálják, hogy kivágták az Aquaman második részéből.

Tegnap először adott tévés interjút a tárgyalás óta Amber Heard, Johnny Depp volt felesége, amely miatt ismét a figyelem középpontjába került, nem túl pozitív értelemben. A színésznő ugyanis ismét exférjéről mesélt, hogy igenis megütötte és zaklatta őt, mindegy, mit mondott a bíróságon.

Pár órával később azonban már a filmből való eltávolításáról szóltak a hírek. Az interjú után a sztárral szembeni keserű válaszreakciók kapcsán egy online újság azt az információt osztotta meg, hogy a 36 éves színésznő – aki már befejezte a 2018-as film folytatásának forgatását, amelyben Jason Momoa mellett szerepel – hivatalosan is kikerül az Aquaman 2-ből. Állítólag a Warner Bros „letesztelte a filmet” közönség előtt, amelynek premierje decemberben várható, és arra a következtetésre jutottak, hogy Amber Heard jeleneteit egy másik színésznővel kell újraforgatni, őt pedig teljesen kivágni belőle.

A Warner Bros. a film vetítését követően úgy döntött, hogy átdolgozza Amber Heard karakterét. Újraforgatásokat fognak készíteni [korábbi színésztársaival] Jason Momoával és Nicole Kidmannel.

- írta a JustJared.
Olvasd el ezt is!
"Az esküdtszék visszaadta az életemet" - Johnny Depp és Amber Heard is reagált a tárgyalás ítéletére

Nem sokáig találgattak azonban, hogy mennyi igaz ebből, Amber Heard szóvivője ugyanis gyorsan cáfolta a pletykákat, miszerint ez megtörtént volna:

Ez a pletyka az első naptól elindult – pontatlan, érzéketlen, és kissé őrült.

-

Állítják, hogy erről szó sincs, és Amber Heard igenis szerepelni fog a folytatásban. A több mint 6 hétig zajlódó rágalmazási per során és annak kimenetele után komoly kétségek merültek fel a színésznő jövőjével kapcsolatban. A bírósági eljárás vége felé egy online petíció is indult, hogy Amber Heardot zárják ki a folytatásból, ami néhány hét alatt 4,6 millió aláírást gyűjtött össze.

A tegnap készült interjúban Heard is reagált az őt ért bántásokra és hírekre:

Nem érdekel, hogy ki mit gondol rólam, vagy hogy milyen ítéleteket akar hozni azzal kapcsolatban, ami a saját otthonomban történt, a házasságomban, zárt ajtók mögött... Nem gondolom, hogy egy átlagembernek tudnia kellene ezeket a dolgokat, így nem veszem személyesedésnek.

-
Olvasd el ezt is!
Az ok, amiért Johnny Depp sosem vette fel a szemkontaktust Amber Hearddel a tárgyaláson

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 13 kép
Ilyenek voltak Johnny Depp eddigi kapcsolatai