Évekig jártam orvoshoz, hogy teherbe essek, és utólag látom, hogy a párom nem igazán állt mellettem

Fiatalon nem foglalkoztatott a gyerekvállalás, úgy éreztem, van időm bőven. Későn kaptam észbe. Későn találkoztam a párommal, Vincével. 38 éves is elmúltam, amikor istenigazából próbálkozni kezdtünk.

Először a jó öreg hagyományos módszert választottuk. Eszembe se jutott, hogy nem jöhet össze: körülöttem sorban estek teherbe a velem egykorúak, könnyen megvalósíthatónak tűnt az álom. De a menstruációm, hiába igyekeztünk, minden hónapban óramű pontossággal megérkezett.

Az első jel, hogy pszichésen nehezen bírom a gyűrődést, az volt, amikor néhány hónap után késett 5 napot, és én már pezsgőt akartam bontani. Amikor a hatodik nap reggelén mégis betétért kellett szaladni, sírógörcsöt kaptam. Sebaj, túltettem magam rajta, kicsit nevettem is, próbálkozzunk tovább. Hőmérőztem, naptáraztam, kipróbáltam az összes házi praktikát, eredmény nélkül.

Az idő vészesen fogyott, ezért fél év után magánorvoshoz fordultam. Nagyon lelkes doki volt, azzal fogadott, hogy ne aggódjak, ő már „csinált” egy falunyi gyereket. Mindent rendben talált nálam. Méricskélt, bíztatott, vitaminkúrát írt elő, és a nála töltött idő második hónapjában teherbe estem.

Vince egyszer sem kísért el az orvoshoz, csak a háttérből biztatott. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy neki már volt két gyereke az első házasságából, a kisebbik, Roli értelmileg sérülten született. Gyakran kellett rá délutánonként vigyáznia, így soha nem ért rá. Egyáltalán nem hibáztattam, azt gondoltam, elviszem én ezt az egészet a hátamon. Amikor megmondtam, hogy a teszt pozitív, mintha kis félelem csillant volna a szemében, de összességében örömmel fogadta.

A történet folytatódik az evamagazin.hu oldalon!

ÉVA Magazin

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!