Az Agymenők főszereplője is beállt a sorba: örökbefogadott

gettyimages
Kamilla

Hiába a karantén, egyre több sztár érzi azt, hogy ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy magukhoz vegyenek egy kis állatot.

Leonardo DiCaprio párja, Camila vagy éppen Kaia Gerber is örökbefogadott egy kiskutyát, most pedig az Agymenők című sorozat sztárja, Kaley Cuoco is úgy döntött, hogy párjával együtt újabb állatoknak adjanak esélyt egy boldogabb élethez.

A gyönyörű színésznő, ugyanis nem egy, hanem rögtön két kismalacot is örökbefogadott, akiknek már a neve is meg van. Az egyik a Leeroy, a másik pedig a Wilbur nevet kapta. A hazaérkezésük után Kaley természetesen rögtön megosztott egy képet az ennivaló malacbébikről, amely alá a következő mondatot írta:

Megvan a legjobb karantén-meglepetés!

-

A néhány hetes állatokat a színésznő és a férje, Karl Cook közösen vette magához, ám hozzá kell tenni, hogy nem ők az első közös kedvenceik. Három kutyusuk, egy lovuk és egy nyuluk van, akiket egytől egyig menhelyről hoztak el. Az Agymenők sztárja többször elmondta, hogy szívügyének tekinti az állatok megmentését, és erre szeretne másokat is ösztönözni.

Az biztos, hogy ezzel a képpel nem lesz nehéz, hiszen minden rajongója odáig van a színésznőért, na meg a két ennivaló malacért is.

Olvasd el ezt is!
Kaley Cuoco másfél év házasság után jutott el az alábbi jelentős mérföldkőhöz

Ha kíváncsi vagy, mely sztárok fogadtak még örökbe állatot, akkor kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
11 szívmelengető örökbefogadós történet hírességektől