Vad Freddie Mercury történetek, amiket nem láthatsz a Bohém rapszódiában

Getty Images
Kálmán Zsófi

Szögezzük le, számomra abszolút kiemelkedő moziélmény volt a Bohém rapszódia. Lehet azon vitatkozni, hogy a történet miért lett annyira családbarát, amennyire, hogy miért mutattak be csak felszínesen fontos cselekményszálakat, és igen, éppen csak karcolgatták Freddie Mercury életének legsötétebb korszakát, vagy hogy finoman szólva és szabados művészi szabadsággal bántak a kronológia sorrenddel.

Mindezek tudatában is azt gondolom, hogy a Bohém rapszódia megidézi azt a hangulatot, amitől egy Queen rajongónak borsódzik a háta, és amúgy is, ha az emberek figyelmét nem hívják fel arra a tényre, hogy a Live Aid idején Freddie Mercury még nem is tudta, hogy beteg, a 95 százalékának nem is ült volna a moziban habzó szájjal, hogy "márpedig ez nem így volt".

Akinek pedig a Freddie Mercury iránti érdeklődése túlmutat egy 2 órás filmen, az úgy is helyére teszi magában némi utána olvasás mellett a dolgokat. De ha már az egész világ a piszkos részleteket hiányolja, hát jöjjenek a piszkos részletek, olyan kalandos, hihetetlen, és néha akár sokkoló sztorik, amik fémjelezték minden idők egyik legnagyobb énekesének és ikonjának életét. Amik hozzátettek ahhoz, hogy kis is az az igazi Freddie Mercury, bár én azt hiszem, ezt igazán soha senki sem tudta.

Jöjjenek a legvadabb Freddie Mercury sztorik!

1. Bulik Dianával

Freddie Mercury és Diana hercegné ma már köztudottan jó barátságot ápoltak. Diana bármennyire is szeretett volna több időd tölteni az énekessel, a körülöttük lévő felhajtás feszélyezte őt, így Freddie egy alkalommal kitalálta, hogy Dianát álruhába öltözteti, hogy ne szúrják ki őt a paparazzik. Az ötletből később több alkalom is lett, Diana még London akkori legfelkapottabb melegbárjában is megfordult Freddie Mercury társaságában. Arról az esetről nem is beszélve, mikor transzvesztitának öltözve vett részt a Queen egyik koncertjén.

2. És a világ legőrültebb bulija

A művészvilág leghírhedtebb és egyben legelvetemültebb partijának azt az 1978-as halloweenbulit tartják, amit Freddie Mercury egy New Orleans-i hotelben tartott. A buli később a "Saturday Night in Sodom" nevet kapta, talán a meztelen vagy domina szerkóban flangáló pincérek miatt. Vagy a szintén meztelenül birkózó modellek, transzszexuális hoszteszek és tömeges számra odarendelt apácának öltözött prostituáltak generálták ezt az elnevezést. De mindez semmi azokhoz a törpékhez képest, akiknek fejére az énekes kívánsága szerint ezüst tálcák lettek szíjazva, hogy aztán a vendégek onnan szippanthassák fel a legjobb minőségű kokaint.

forrás: pinterest.com

3. Michael Jackson nem kért belőle

Minden bizonnyal a galaxis legütősebb albuma lett volna, ha elkészül Michael Jackson és Freddie Mercury közös munkája, ám a két énekeslegenda nem bírta elviselni egymást. Bár elkezdték a közös stúdiózást, állítólag Freddie ki nem állhatta Michael lámáját, akit magával vitt az énekes akkoriban mindenhová, de sokkal közelebb áll az igazsághoz az a hír, mely szerint Michael Jackson visszamondta az egész együttműködést, mikor szembesült Freddie akkoriban fékezhetetlen drogfüggőségével.

4. Férfiak és nők között félúton

A filmben meg sem említették, hogy Mercury sokáig viszonyt folytatott egy Barbara Valentin nevű színésznővel, mikor már rég felvállalta, hogy a férfiakhoz vonzódik. Barbara személyében mégis megértő társra talált, ám kapcsolatuk elég szabados volt. A színésznő egy interjúban elárulta, hogy egyszer az apartmanuk teraszán kihajolva találta az énekest, miközben a We Are The Championst énekelte néhány, az utcán álldogáló építőmunkásnak, majd a rögtönzött előadás után lekiabált, hogy menjen fel hozzá az, akinek a legnagyobb a büszkesége.

forrás: pinterest.com

5. Féktelen költekezés

Freddie minden értelemben habzsolta az életet, havi számlái is elképesztő magasságokba rúgtak. Imádta a drága műtárgyakat, a designer ruhákat, de ételekben, italokban és drogokban is adott a minőségre, rendszeresen nyittatott ki áruházakat, hogy zárás után vásárolgathasson. Bőkezűsége pedig mindenkire kiterjedt, aki vele tartott a bulikban, egy alkalommal az egész baráti társaságát Ibizára repítette, de az értékes ajándékokat is úgy szórta köztük, mint a cukrot.

forrás: pinterest.com

6. Nem érdekelte az AIDS

Freddie a 80-as évek elején nagyívben tett az AIDS-re, noha akkoriban már robbanásszerűen megnőtt a beteg száma, akik főleg a drogos- és meleg társadalom berkeiből kerültek ki. Az énekest volt, hogy faggatták is arról, hogy áll az AIDS-kérdéshez, akkoriban csak ennyi volt a válasza:

Kedveském, az én hozzáállásom az, hogy leszarom. Mindent megteszek mindenkivel

- mondta Freddie.

7. Yves Saint Laurent is megvolt neki?

Néhány éve szivárgott ki egy aktkép Mercuryról, amit az ismert divattervező, Yves Saint Laurent készített. A kép eredetiségét azóta megerősítették, az viszont sosem derült ki, hogy hol, mikor, és miért találkozott a két férfi egymással, és miért is került le Freedieről a ruha.

Nézd meg a galériánkat - 11 kép
11 csodás fotó a múltból, ami mindent megváltoztat, amit eddig a hírességekről gondoltál