Promóciók
A koronavírus furcsa következménye, amit a Bűbájos boszorkák csillaga még azután is tapasztal, hogy felgyógyult a betegségből

Ez is érdekelhet


Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)

Alyssa Milano Alyssa Milano Színésznő, Énekesnő 19cikk 1galéria 0videó Még több róla egyike azon sztároknak, aki nem csak elkapta a koronavírust, de meg is szenvedte azt. A 47 éves színésznő nagyjából két hétig nagyon rossz állapotban volt, először csak a koronavírus tipikus tüneteit, a ízlelés- és szaglásvesztést vette észre magán, végül pedig külön oxigénre is szüksége volt. A furcsa az, hogy több negatív tesztet is produkált, csak az antitesteket kereső teszt mutatta ki, hogy a sztár bizony koronavírusos volt.
Azóta hónapok teltek el, Alyssa Milano Alyssa Milano Színésznő, Énekesnő 19cikk 1galéria 0videó Még több róla mégsem hagyta teljesen a háta mögött a betegséget. Korábban már egy videóban megmutatta, hogy felépülése után milyen durva hajhullás vette kezdetét nála, a helyzet pedig azóta sem javult, orvosai pedig mindezt egyértelműen a COVID-19 szervezetre gyakorolt hatásának tekintik.
Nehéz erről beszélni, főleg, ha színész vagy, és identitásod egy jó nagy részét olyan dolgokkal azonosítják, hogy te egyike vagy a hosszú és selymes hajú, tökéletes bőrű sztároknak. De pont ezért érzem fontosnak, hogy beszéljek erről.
Nyilatkozta egy friss interjúban Alyssa, aki azért is ennyire őszinte, mert szeretné, ha legalább rajongói belátnák, hogy a COVID-19 a valóság, nem csak mese.
ÉS EZT LÁTTAD MÁR?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Melyik ránctalanító krémet ajánlják a szakértők?

Promóciók
Elhoztuk az ősz legtrendibb arcápolási rutinját, amitől garantáltan újjászületsz

Szépség
Te kitalálnád első szaglásra egy parfüm illatjegyeit? 3 egyszerű trükk, hogy igazi profi legyél a témában

Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)
Fenntarthatóság, zero waste - De valóban megvalósítható az etikus vásárlás?
Régóta érik a divatipar reformja, mivel a tömeggyártás miatt az olajszektor után ez a második legszennyezőbb iparág az egész világon.
Harry herceget figyelmeztették: vagy leáll EZZEL a dologgal, vagy nagy baj lesz!
Úgy tűnik, hogy többé nem teheti azt, amit ő akar...
Tóth Gabi üzent a követőinek: küzdelem most az élete
Tóth Gabi továbbra is az Instagramot használja üzenőfalként.
Palvin Barbi bebizonyította, hogy még egy bizarrul szokatlan ruhában is képes mindenkit túlragyogni
Ha a vörös szőnyegre lép, senkinek nincs semmi esélye vele szemben!
Jennifer Lopez egyszerűen tökéletesen néz ki legújabb ruhájában, ami az év egyik legnagyobb trendjét is megidézi
JLo nem tud hibázni, ha öltözködésről van szó.
4 csillagjegy, akire pénzeső hullik a következő időszakban
Nem is lehetnének szebbek a következő hetek/hónapok néhány horoszkóp számára.