JoyTV
Új műsorvezetőt kapott A Dal 2019



Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat
Az Eurovíziós Dalfesztiválon 2019-ben is indulhat egy magyar énekes vagy zenekar, a szakmai zsűri pedig a legjobb 30-ba jutott versenyzők közül választja majd ki, hogy ki kapja ezt a megtisztelő feladatot.
Természetesen a nézők szavazatai ismét számítanak, és a közönség a zsűrivel közösen választhatja ki kedvencét.
416 pályázó közül 30 dal jutott be a válogatóra, amelyeket Both Miklós, Mező Misi, Vincze Lilla és Nagy Feró zsűriz majd.
A Duna Televízión futó műsor új műsorvezetőt is kapott, Freddie mellett Dallos Bogi lesz az este házigazdája.
Bogi és Freddie is álltak már korábban versenyzőként a műsor színpadán, így ismerős terep lesz számukra A Dal. Mindketten nagy szakmai kihívásnak és elismerésnek érzik, hogy ők lehetnek a műsorvezetők.

Ha A Dal mellett néhány jó sorozatot is megnéznél, a galériából válogathatsz.
Hogy tetszett a cikk?

JoyTV
Carrie Bradshaw vs. Bridget Jones - melyik ikonikus karácsonyi outfitet sikerült jobban lekoppintanunk?

Promóciók
Az F&F ünnepi kollekciója lesz a legjobb barátod a partiszezonban!

Promóciók
Édesítsd az ünnepeket Virágbéke mézekkel! - Bolyhos zokni és pöttyös bögre helyett

Promóciók
A karácsony varázsával vár az Etele Plaza! - Ráadásul decemberben akár Disneyland-i álomutazást is nyerhetsz!

Promóciók
Egy karácsonyi szünet: KATtanj rá a hozzád illő KITKAT-re!

Promóciók
A kallódó aprópénzek leadásával még segítheti a rászoruló családokat
Ők is emberek: 7 sztár, aki különösen nehezen viselte, hogy elvesztette egy szerettét
Néha nagyon könyörtelen az élet, és egyáltalán nem kíméli a hírességeket sem. Az ÉvaMagazin.hu írása.
Botrány a Miss Universe szépségversenyen: rengeteg bántást kap súlya miatt az egyik induló
Jane Dipika Garrett megmutatta a kifutón, hogy a szépség nem súlyhoz kötött!
4 sztár, aki halála után egyetlen fillért sem hagy gyermekeire
Ezek a dúsgazdag sztárok nem hagyják a csemetéikre a vagyonukat, ha meghalnak.
Napi horoszkóp december 2.: a Bakoknak kikapcsolódásra van szükségük, a Halak a sikert ünnepelhetik
A csillagok a hétvége első napjára is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
10 netező elárulta a leghajmeresztőbb randis sztoriját, ami a mai napig álmatlan éjszakákat okoz neki
Szinte hihetetlen, hogy ezek megtörténtek.
6 színész, aki esélyes volt a Harry Potter egyik szerepére
Sok tényező játszik szerepet abban, amikor a producerek végül kiválasztják a főszereplőket egy olyan nagy sikerű filmsorozathoz, mint a Harry Potter.