Átutaztam a fél világot, hogy kiverjem őt a fejemből - 4 szerelmi történet, ahol elmaradt a happy end

Ismerősek a Szerelmünk lapjai című film sorai, ugye? Valószínűleg kevés olyan ember van, aki ne ilyen mindent elsöprő szerelemre vágyna... A filmek viszont legtöbbször csak arról szólnak, hogyan is talál egymásra két magányos szív, a szakítás azonban elég ritkán kerül napirendre. Pedig valljuk be, valószínűleg mindannyiunk életében ott van legalább egy SZAKÍTÁS, így, nagybetűkkel. Ezt mindenki máskor szenvedi el, és persze vannak olyanok is, akiknek az életében több kellemetlen különválás is történt.

Most megosztjuk veletek néhány olvasónk történetét, aki hajlandó volt mesélni élete legfájdalmasabb szakításáról.

Amikor hirtelen eldöntöd, hogy kilépsz a komfortzónádból... (Zita, 36)

"A mi szerelmünk a főiskolán kezdődött, és mindketten tudtuk, hogy egyszerűen együtt kell lennünk. Megvolt minden, ami kellett – az első években legalábbis. Ám az együtt töltött 4 év végül nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Én heves voltam, türelmetlen és számonkérő, ő nemtörődöm, hanyag és sokszor érzéketlen.

Ne is kérdezd, hogyan kaptam meg a munkát, mert én magam is csak kapkodtam a fejem, de az egész olyan volt, mint a karikacsapás: tudod, amikor minden olyan könnyen megy, gubancok és fennakadások nélkül, hogy tudod, akkor és ott az a dolgod. Két évig dolgoztam kint, imádtam minden egyes percét, és bár így is majd másfél évbe telt túllépni rajta, megérte. Világot láttam, megtanultam angolul, de ami a legfontosabb: én, aki egyedül a Balatonra sem mentem egyedül soha, átutaztam a fél világot, tökegyedül, csak azért, mert tiszta erőből rászántam magam. Volt időm gondolkodni, elmélkedni, de ha arra vágytam, volt társaságom is. Felismertem egy csomó dolgot, amit rosszul csináltam, és megismertem más férfiakat, amit előtte nem tettem meg. Rádöbbentem arra, mit rontottam el, és hazatérve készen álltam, hogy egészen másként viszonyuljak a kapcsolatokhoz. Azóta pedig már eltelt 12 év, nekem pedig sosem lett volna ilyen jó életem, ha akkor és ott nem vág taccsra a szakítás. Enyém a világ legjobb férje, csodás gyermekeink születtek, valóban boldog vagyok, és valahol ezt neki köszönhetem. Viszont azóta tudom igazán, hogy a jó kapcsolatot nem adják ingyen, a türelem pedig csodákra képes.

Amikor csak nem tágít az ex... (Léna, 24)

'Volt egy exem, akit nagyon sokáig, vagy egy évig tartott kihevernem, mert folyton visszatért, ha épp rosszul ment valami az életében.. Aztán volt egy pont, amikor már kezdtem elhinni, hogy megint kibékülünk, de ő lelépett egy másik csaj miatt. Akkor totál bekattantam, folyton bulizni jártam, még hétköznap is. Így találkoztam egy sráccal, aki sokat írogatott, nyomulni próbált. Nem is igazán ismertem, de kitalálta, hogy menjek el vele nyaralni. Beleegyeztem... Szóval elmentem egy idegennel nyaralni két napra! Hát én életemben nem éreztem magam még olyan rosszul, mint azon a hétvégén. Nem volt miről beszélgetnünk, ráadásul amiket mesélt, lehetett érezni, hogy mind kamu sztori.. Soha nem siettem el még sehonnan annyira, mint onnan!

Amikor az egész tested megsínyli a szakítást...(Csilla, 29)

"Én szétmentem egy holland sráccal 21 évesen. Nagyon odavoltam érte! Viszont miután szakítottunk, megtudtam, hogy meleg lett... Kikészültem, elmentem bulizni és nagyon sokat ittam. Ahogy támaszkodtam a pulton, bealudtam, és nem tudom hogyan, de a kezem kicsúszott alólam, bevágtam az állkapcsomat a pultba és felrepedt az egész állam. Bömbölve bementem a balesetire, majd küldtem egy fotót a srácnak azzal, hogy Ez is miattad van! Azt hitte, kamuzok, aztán egy év múlva!! kaptam tőle egy sms-t, amiben azt kérdezte, hogy tényleg eltört miatta valamim... Annyit írtam neki vissza, hogy igen, de legalább megtanultam miattad hollandul.

Amikor mindent elölről kell kezdened (Réka, 32)

"Az én történetemnek tulajdonképp még nincs vége, csak idő kérdése, mikor mondjuk ki az utolsó szót. Tipikus gimis szerelemnek indult a a románc immár 12 éve: elvileg igazi álompár vagyunk, az ismerőseink úgy tudják, nincs nálunk boldogabb ember a világon.

Hogy mikor, azt nem tudnám megmondani, de sejtem, hogy ez így már nem sokáig tartható. Ráadásul szerelmes vagyok, csak nem a férjembe, róla pedig sejtem, hogy néha bizony találkozgat más lányokkal is. És ha ez nem lenne elég, egyre többen nyaggatnak a babakérdéssel, ami elég aktuális lenne így 32 évesen. Na persze alig tudja valaki az igazságot, mert nem látom értelmét nem fenntartani a látszatot, amíg mi magunk sem tisztázzuk a dolgot. Most váljak el 32 évesen? Menjünk terapeutához? Fogalmam sincs, mit csináljak, de azt tudom, hogy lassan lépni kell, de biztos, hogy a sírást nem fogom megúszni... Viszont egy életre megtanultam, hogy egy kapcsolatért dolgozni kell, és ha igazán fontos számunkra, akkor bizony mindent, de tényleg mindent meg kell beszélnünk egymással. Ezt mi nem tettük meg, és nagyon sajnálom.

Bezár

Bezár, vissza a cikkhez

Kép betöltése

A galéria folytatódik, lapozz tovább →

Hirdetés

Galéria

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!