Viszlát oversize! A '90-es évek imádott pólói ismét visszatérnek

Getty Images
Ujvári Viki

Ezeknek a pólóknak szinte biztos, hogy pár pillanat alatt megtalálod majd a helyét a mindennapjaidban.

Az elmúlt években a tervezők is lazábbra vették a dolgokat, így a farmernadrágok szára a szuperszűkből eljutott a széles változatig, az ingek és a pólók egy olyan oversize formát vettek fel, ami pont azt a hatást adta, mintha egy férfi gardróbjából csentük volna el, miközben az addig fazonjukban visszafogott blézerek háza táján is a túlméretezett irány lett a legnépszerűbb.

Minden túlzás nélkül mondhatjuk azt, hogy könyvekben szereplő szabásvonalak a létező formában megmutatták magukat alig pár szezon leforgása alatt. Most pedig jó szokásukhoz híven folytatják is a hagyományt, azaz egészen pontosan egy oversize ellenmozgalom első próbálkozásainak lehetünk szemtanúi. A nadrágszárak ugyanis elkezdtek az egyenes vonalvezetés felé haladni, a blézereknél a derekat célzó homokóra szabás ütötte fel a fejét, a változás szele pedig a felsőket sem kerülhette el és újfent életet lehelt a '90-es évek baba pólóiba.

A 90-es évek imádott pólója: a baba póló

Honnan ez a névválasztás? Nos, a koncepció ebben az esetben is ugyanaz, azaz ez esetben is pont olyan a dolog, mintha más szekrényéből túrtad volna ki a pólódat, csak ez esetben nem a pasid darabját kaptad magadra, hanem mondjuk a kistestvéredét. Azaz a pólók szuper szűkek, és sok esetben akár erősen hajlanak a hasvillantás irányába, de azt gondoljuk ez még ebbe a kellemes nyári időszakba tökéletesen belefér. Sőt mi több! Erősen ajánlott is kipróbálni!

Neked is bejön ez a baba póló? Akkor mutatunk is gyorsan pár elérhető, vagány darabot inspirációképp!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
A nyári szezon legjobb "baba" pólói

A divatszabályok között vannak már elavult ötletek! Hogy melyek ezek? Galériánkra kattintva megtudhatod!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 divatszabály, amit 2023-ban érdemes elfelejteni

Az InStyle magazin írása.