A pillanat a lánybúcsúmon, amikor rájöttem: ismerem a chippendale-fiút

Előfordul, hogy egy bárban rájövök, a csapos sráccal egy suliba jártunk, és olyan is volt már, mikor a taxis mellé behuppanok, ismerősként üdvözöl, hiszen a szomszédban lakott. Sőt, azon sem lepődöm meg, mikor egy-egy volt csoporttársamat a tévében látom például interjút adni a karrierjéről, de be kell vallanom, egy kissé elcsodálkoztam, mikor az ölembe ült egy szál fecskében egy egyetemi csoporttársam, és ezért a barátaim még fizettek is.

Na, de kezdjük az elejéről...

Mindig is olyan lánybúcsúra vágytam, ami vagy kliséktől teljesen mentes, vagy ha már csináljuk, akkor csináljuk rendesen, és játsszuk végig az összes kínos klisét, amit a filmekben látni. Limuzin, egyenruha, ivós játék, vetkőzös fiú. Azaz gyakorlatilag mindent, amit a mai lánybúcsúkon már ciki végigcsinálni.

Ha tippelhetnétek, vajon nekem melyiket szervezték meg a barátaim, mit gondolnátok, a klisémenteset vagy az igazán cikit kimaxolósat? Nos, igen, jól gondoltátok...

Ivós játékkal kezdődött a buli, természetesen tetőtől talpig egyforma szettben mind a tizenvalahányan. Amikor a hangulat már kellően megalapozott volt, és épp a teraszon álltam, egyszer csak becsengettek. Ekkor két tippem volt: vagy a zene rém hangos, és a szomszédoknak kezdünk kevésbé szimpatikusak lenni, s rendőrök szeretnének beköszönni – vagy jön a chippendale-fiú.

Szerencsére a kettőt sikerült ötvözni, és megérkezett a rendőrnek öltöztetett kockahasú Magic Mike. Elővette a gumibotot és (az egyébként kedvenceim közé tartozó zenére) elkezdett táncolni, majd egyre kevesebb textilben beült az ölembe, mire a sikítozó barátnők nem épp azt a reakciót kapták tőlem, amire vártak, azaz egy vad sikolyt, hanem az szaladt ki belőlem, hogy

Ugyanis a chippendale-srác nem Magic Mike volt, és még csak nem is a kerületi Channing Tatum-hasonmásverseny közönségdíjasa, hanem a csoporttársam az egyetemről, akit legutóbb akkor láttam, amikor együtt küzdöttünk az egyik legutáltabb tárgy vizsgáján.

A legkeményebb nem a gumibot volt a buliban, hanem az, amikor annyit válaszolt:

Persze, a beszélgetés közben lelkesen kenegettem a kezembe adott testápolóval, de egy kissé meglepett állapotban azon gondolkodtam, vajon hogy-hogy nem egy nagy cégnél melózik öltönyben, ugyanis ő volt az évfolyam egyik legokosabb fiúja, amellett, hogy Joe Manganiello-teste van.

Szerencsére egy barátnőm feltette helyettem a kérdést a performansz után, és a táncos fiú el is magyarázta: dolgozik ő cégnél is, csak épp szereti kihasználni az adottságait, és ledobni hölgytársaságban a textilt.

Mire beszálltunk az éjszakába igyekvő limuzinba, egyetlen dolog fogalmazódott meg az egész bandában:

Le a sztereotipiákkal!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!