Bye-bye vetkőzős fiúk! – Egy chippendale-tánc margójára
Az olajos testű Istenek tánca nem mindenkinek szórakoztató. Van, aki ezt egyenesen megalázónak tartja.
Épp hogy 20 éves lehettem, amikor először láttam élőben chippendale-előadást. Az egyik ismerősünk azt kapta a 30. születésnapjára a pasijától: sosem fogom elfelejteni, már akkor is visszataszítónak tartottam. Ez az ajándéka? Abban a percben hagynám ott a pasit, hogy ezt meg merte lépni – gondoltam akkor, mielőtt ez a mások számára bizonyára vonzó testalkatú, „semmi szőr, csupa izom kölyök” besétált a tánctér közepére a diszkóban, ahol a buli zajlott, majd a kifejezetten a részére kihelyezett ketrecben ütemesen elkezdett vonaglani.
Nem viccelek, tényleg hányingert éreztem, ahogy néztem, aztán attól is, ahogyan végigmértem az őt csüngő szemmel bámuló 40-es nőket. Szomorúnak találtam. Számomra a férfiideál sosem volt egy kimondott típus: volt nekem mindenféle testalkatú, magas, alacsony, vézna, pufi, cukipofa és goromba pasim egyaránt. De a vetkőzős fiú, mint jelenség mindig is kiverte nálam a biztosítékot. Nem mintha nem lehetne kibírni poénból egy-egy ilyen „mutatványt”, de most komolyan: minek? Ez tényleg annyira szórakoztató? Vagy a puszta látvány kielégítő? Aki tudja a választ, kérem, ne habozzon megosztani velem!
...Hányingert éreztem, ahogy néztem, aztán attól is, ahogyan végigmértem az őt csüngő szemmel bámuló 40-es nőket. Szomorúnak találtam.
-Azóta már több mint 10 év telt el, én megállapodtam, és persze részt vettem jónéhány lánybúcsún az elmúlt időszakban. Volt, ahol fellépett fiú, de mindig azt éreztem, ez kicsit erőltetett dolog. A sajátomra külön kikötöttem, hogy nem kérek sem táncot, sem sztriptízt, sem ezek bármilyen kombinációját, és szerencsémre ezt tiszteletben is tartották a barátaim. Azonban volt közülük, aki nem volt ilyen szerencsés, ugyanis ahogy utólag rájöttem, nem akarta volna ezt ő sem, de az ő buliját szervezők erősködtek. Nos, meg is lett az eredménye...
Este olyan 10 ór magasságában a menyasszony már kellően pityókás volt, így elérkezettnek látták az időt a többiek, hogy megérkezzen a nagy attrakció. Igen ám, de végül egy másik srác jött, mert az, akit eredetileg kinéztek és ismertek, telefonált, hogy máshova várják táncolni. Érzésem szerint itt kellett volna azt mondani, hogy „köszönjük, akkor dobjuk a programot”, de nem így lett. Hamarosan belibbent az ajtón az úriember, aki gyorsan magára kapta rendőrszerkóját a fürdőszobában, amíg a barátnőnket leültettük a székre. Itt már tapintható volt a menyasszony feszültsége, ittasan is rém zavarban volt, ez jól látszott. Aztán beindult a Beverly Hills-i zsaru zenéje, emberünk kilibbent a klozetról és bele is kezdett a riszálásba. Jócskán kiült a meglepetés a társaság arcára, amikor is az első 3 perc után már csak tanga volt ezen a testét igencsak busás áron értékesítő férfiún.
Emlékszem, azt gondoltam: jó, jó, csak essünk már túl rajta, táncolj egyet haver, aztán húzz szépen haza a pénzeddel! De nem jött be a mantrázás, a srác ugyanis elővett egy banánt, meghámozta és a barátnőm szája felé nyomta...