Promóciók
Sztárpárok, akik felbukkantak egymás tévésorozatáiban – Te kiszúrtad őket?

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Már régen is jellemző volt, hogy a tévésorozatokban időnként feltűnik egy-egy nagyobb híresség is, persze csak rövidebb szerepben. Két hatalmas kedvencünk, a Jóbarátok és a Szex és New York tökéletes példa erre. Előbbiben olyan nagy nevek bukkantak fel, mint Bruce Willis vagy Robin Williams, utóbbiban pedig Bradley Cooper és Carrie Fisher is vállalt kisebb szerepet. Ettől pedig csak még inkább élvezhetővé válnak az epizódok; különösen akkor, ha csak évekkel később jövünk rá, hogy jelenlegi kedvenceink is feltűntek anno egy-egy sorozatban.
Ezek után talán nem olyan meglepő, hogy sokszor a főszereplők párja is feltűnik kisebb szerepben, hogy kifejezze támogatását. Az tuti, hogy neked is rögtön az a Jóbarátok-epizód ugrott be, amikor Brad Pitt vicces alakításával elvitte az egész hálaadásnapi részt. De azt tudtad, hogy Jennifer Aniston pasijai közül nem ő volt az egyetlen, aki vállalt ilyen szerepet a sorozatban? Most összegyűjtöttük azokat a sztárokat, akiknek a saját műsorában bukkant fel a párja.
Neked feltűnt?
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
31 év után olvastam el a levelet, amit anyu írt, mielőtt véget vetett az életének: 3 szó változtatott meg mindent
Ez a történet azzal kezdődött, hogy sikerült megszereznem az édesanyám halálával kapcsolatos nyomozati aktákat és bírósági iratokat.