Promóciók
Képtelenség, de Irina Shayk dögösebb, mint valaha – először pózolt a szülés után a modell a vörös szőnyegen
Forrás: Getty Images

Ez is érdekelhet



Promóciók
Ezzel az életmóddal soha többé nem kell diétáznod

Promóciók
Melyik ránctalanító krémet ajánlják a szakértők?
Irina Shayk Irina Shayk Modell 69cikk 6galéria 0videó Még több róla már napokkal ezelőtt jelezte az Instragram-oldalán, hogy alig várja a Cannes-i filmfesztivált, így borítékolható volt, hogy ő is ott lesz a vörös szőnyegen. Így is lett: Irina kedd este először debütált a szülése után hivatalos eseményen. A modell a Hiraki című film vetítésére érkezett, a belépője pedig igen hatásosra sikeredett.

A 31 éves modell egy napsárga Atelier Versace-kreációt választott az eseményre, ami remekül kiemelte bronzbarna bőrét és abszolút láttatni engedte azt, hogy Irinán egy deka felesleg sincs. A szolid combvillantás is megvolt – Irina kétségkívól dögösebb, mint valaha!

Irina és a színész Bradley Cooper első gyermeke március legvégén született, és az is kiderült, milyen nevet kapott a pár kislánya. Irina egyébként április közepén már mutatott magáról egy bikinis képet, ahol szintén elképesztően csinos volt, ám a filmfesztivál volt az első alkalom a szülés után, ahol a vörös szőnyegre lépett a modell.
Irina rengetek otthon végezhető gyakorlatot csinál, hogy formában tartsa magát, nézd meg a gyakorlatsorok videóit, és próbáld ki őket te is!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
Ezekre a tápanyagokra van szüksége a kisiskolás gyerekeknek (X)

Promóciók
Elhoztuk az ősz legtrendibb arcápolási rutinját, amitől garantáltan újjászületsz

Szépség
Te kitalálnád első szaglásra egy parfüm illatjegyeit? 3 egyszerű trükk, hogy igazi profi legyél a témában

Promóciók
Töltődj fel a sloggi új, innovatív AW23-as kollekciójának segítségével

Promóciók
Melyik ránctalanító krémet ajánlják a szakértők?
6 toxikus sztárválás, ami az egész világot megosztotta
A sztárvilágban szinte minden nap történik valami megbotránkoztató, meglepő, sokkoló vagy éppen szívfacsaró esemény, amely sokáig lesz beszédtéma az emberek között és a médiában is.
A sztáredző elárulta, mi az, amit ma már biztosan nem tenne a testével edzés közben
Emlékszel arra az időre, amikor a tesi volt a legutálatosabb tantárgyad, és messziről kerülted a konditermet, futni pedig még a busz után sem voltál hajlandó? Ma viszont már megszállott fitnesz rajongó vagy, és állandóan bújod a legújabb trendeket? Akkor ma, mit üzennél a régi énednek?
5 őszi trend, ami nem hiányozhat egyetlen francia nő ruhatárából sem
A francia nők gardróbjába pont ősszel ne lesnénk be?!
A kritikusok szerint ez minden idők legrosszabb élőszereplős Disney-filmje, amit ember valaha láthat
A történet bár sok esetben telitalálat a Disney számára, ám az élőszereplős megvalósítás már nem mindig jön annyira össze, mint ahogy azt tervezték!
13 életigazság, ami nagyon fájdalmas, de jobb emberré tesz
Sokkal könnyebb az időjárásról, a sportról és a hírességekről beszélgetni, mint az élet értelméről az élet iránti szeretetről vagy épp az elmúlásról.
Heti horoszkóp október 2-8.: a Bikák ügyei pozitív irányban változnak, a Skorpiók izgalmas híreket kapnak
A csillagok október első hetére is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!