5 nő osztja meg legforróbb, szakítós szexsztoriját

getty images
Joy.hu

Van valami a kapcsolat végén, ami jelentőségteljessé teszi a búcsúzást. Ez lesz az utolsó csók? Most fogjátok utoljára egymás kezét?

Olvasd el ezt is!
Ricky Martin megvillantotta szexi strandtestét – de hol vannak a tetkói?

De szerencsére utána jobbra fordulnak a dolgok (tényleg, nyugodj meg!), néha azonban annyira intenzív az utolsó pillanat, hogy forró szex lesz a vége.

A következőkben 5 nő mesél arról, milyen volt a legjobb, szakítás utáni szexélménye.

Az exem elmondta, hogy szeret, én vagyok a nagy ő a számára, azután szakított velem. Igen, ezt mind egyszerre. Fiatalok voltunk és szerinte nagyon jól összeillettünk, de szüksége volt egy kis időre, hogy kipróbáljon új dolgokat. Összetört a szívem. Elkezdtem neki sorolni a kapcsolatunk összes pozitívumát, aztán sírtam. És ő is sírt. Megölelt, egyik dolog követte a másikat, majd lefeküdtünk. Muszáj elmondanom, hogy nagyon jó szexben volt részünk. Vajon a sírás miatt? Egyébként két éve semmit nem hallottam a srácról, szóval valószínűleg még mindig nem próbált ki mindent, amit szeretett volna.

- Jen

A barátommal rengeteget veszekszünk. A barátaink szerint mérgező a kapcsolatunk, szerintem meg ilyenek vagyunk és kész. Mindketten szenvedélyesek vagyunk, mindenről határozott véleményünk van – ez pedig sok-sok vitához vezet. De aztán jön a békülés. Számtalanszor szakítottunk, de arra rá kellett jönnöm, hogy ilyenkor a legjobb a szex. Igen, a szakítós még a békülősnél is sokkal de sokkal jobb. Ahogyan ezt leírtam, rá is jöttem, miért veszekszünk annyit…

- Liza
Olvasd el ezt is!
Csak semmi unalom! 9 egyedi randiötlet nyárra

Az exemmel tavaly váltunk el, 10 év házasság után. Ez volt a legnehezebb dolog, ami velem történt. Egyik este, nagyjából 3 hónappal a válás kimondása után felhívtam. Egyrészt megszokásból, másrészt pedig azért, mert magányos voltam. A válás ellenére szerettem még és az volt a vágyam, hogy barátok maradjunk. Tudta, hogy ideges vagyok, ezért áthívott magához. Nála maradtam és életem legjobb szeretkezésében volt részem. Sajnos másnap reggel szembesülnöm kellett a zord valósággal, hogy az este semmit nem változtatott meg köztünk. Azóta többször felhívott, hogy menjek át hozzá "beszélgetni", de mindig visszautasítottam. A kapcsolatunk túl bonyolult, én pedig tovább akarok lépni.

- Veronika

13 éves voltam, amikor összejöttem a barátommal (akkor ő 15 volt). A kapcsolatunk intenzív volt a kezdetektől és mindketten mi voltunk az elsők a másiknak. Azután ő elment főiskolára. Tudtuk, hogy a távkapcsolat nehéz, ezért szakítottunk. Az indulása előtti éjjel szervezett egy őrülten romantikus randit. Végigvezetett a kedvenc helyeinken, ott vacsoráztunk, ahol az első randin, és egy hotelben töltöttük az éjszakát. Annyira aranyos volt, minden percét imádtam. De visszatekintve, szinte azt kívánom, bárcsak ne feküdtünk volna le egymással! Annyira megnehezítette az elválást. Neki lett barátnője a főiskolán, az emlékek meg csak nehezebbé tették a történtek feldolgozását. Ettől függetlenül csodálatos estét töltöttünk együtt, a mai napig ahhoz a randihoz mérem a többit.

- Kelly

A házas főnökömmel folytattam viszonyt. Nem vagyok rá büszke, de megtörtént. Pár hónapnyi találkozgatás után már kezdett alábbhagyni a lelkesedésem és komolyabb kapcsolatra vágytam. Ő semmi többet nem akart, így szakítottunk. Az irodában szerencsére nem volt semmilyen kínos helyzet vagy megvető pillantás. Egy évvel később együtt utaztunk egy konferenciára. Az a 3 nap olyan volt számunkra, mint egy nászút. De a hazaérkezésünk után elmondta, hogy továbbra sem vágyik többre. A hotelszobában mutathattam meg neki utoljára, miről fog rám emlékezni.

- Angi

Nektek volt hasonló élményben részetek?