Hogyan ugorjunk ki a komfortzónánkból?
Az elmúlt időkben rengetek cikk, könyv, illetve előadás témájának választották ezt a pszichológia által kreált fogalmat. Sokunk – köztük jó magam is – ki akar törni a hétköznapi szürkeségből, hogy egy színesebb életet éljen. Vajon a szerzők és előadók által előírt utasítások felhasználása és betartása sikeres volt? - merül fel bennünk a kérdés. Mivel nem máglyán fogsz elégni, így kétségtelen, hogy motiváció híján csak a dolog felszínét kapargattad, pedig hidd el - oh, micsoda sablon – az alatt rejlik az igazi izgalom.
Bolyóczki Alexandra ezt a cikket a JOY gyakornok program pályázati kiírásra küldte.
Itt olvashatjátok:
Félreértés ne essék buzdításomat nem az adrenalin függők támogatták. Egyszerűen túlságosan is elkényelmesedtük ahhoz, hogy kihívások elé állítsuk magunkat. Kishitűségünk dominál, ahelyett, hogy erősségeinkre támaszkodva bíznánk magunkban és korlátainkat feszegetve belevágnánk abba a bizonyos kalandba.
Ragaszkodunk a biztonságot nyújtó – komfortos – szokásainkhoz, ami nem feltétlen probléma, ha megbékéltünk a minket körül ölelő védőhálóval. Nem azt mondom, hogy anyaszült meztelenül sétálj végig az Andrássy úton. Csupán annyit üzennék, hogy legyünk résen és ismerjük fel a lehetőséget. Én is így tettem, miután megláttam egy számomra imponáló egyént az ellenkező nemből.
Épp a belvárosban sétáltam, mikor felfigyeltem a velem szembe jövő férfira. Feltettem magamnak a kérdést, hogy mi történne, ha leszólítanám? Mire észbe kaptam volna, már egy méter távolságban voltunk egymástól.
- Szia! Ne haragudj, hogy így leszólítalak, csak azt akartam kérdezni – ekkor vesztem el gyönyörű kék szemeiben. Haboztam. Mégis mit mondjak? Gyorsan találj ki valami kevésbé sablonosat! – hogy… van e nálad zsepi? – most komolyan ennyire telik tőlem?
- Várj, megnézem. – buzgón a zsebébe nyúl, majd kutatni kezd. Minél hosszabbra nyúlik a keresés, annál kínosabb a csend…. „Kommunikálj!” utasítom magam.
- Ki gondolná, hogy egy ekkora táskában egy százas csomag kivételével minden van, mi? – lányos zavaromban meglendítem azt, amivel sikerül térdem vágnom. Felszisszen, és kicsit berogyasztja a jobb lábát – Te jó ég! Ne haragudj! Közveszélyessé kellene nyilvánítani! Fenyegetést jelenték mások tepsi épségére… vagy mi az már! Testi épségére. – az arcomhoz kapok és próbálom az egyre jobban vörösödő zavart megállítani. Szerencsére elmosolyodik és átnyújtja a zsebkendőt. – Köszönöm – az ajkamba harapok, majd kuncogni kezdek. – Jó, őszinte leszek. Mivel vonzónak találtalak, gondoltam leszólítalak, - irtó jól nézett ki – viszont csak annyit tudtam meg, hogy van zsepid és egy törött térdkalácsod.
- Aranyos vagy… - itt habozott – de nekem van barátnőm. – Ciki – Amúgy szépek a szemeid. Bocsi, de sietnem kell tovább, szia! - mondta majd szó szerint elsuhant mellettem, mielőtt elköszönhettem volna.
Hogy mi történt? Rizikófaktorokat átszámolva nem találtam semmit, amit a veszteségemre írhattam volna és kaptam az alkalmon. Habár elutasítást kaptam, mégis több lettem egy bókkal, ami csak dobott magabiztosságomon. Az eset tanulsága? A komfort egy olyan zóna, mely védőhálóként szolgál, pont ilyen esetek elkerülése érdekében. Viszont néha vágjunk bele a dolgokba, remélve, hogy talpra esünk és hatalmas ováció fogad bennünket!
Hogy tetszett?