És igeen! Megérkezett az Igazából szerelem 2 első trailere!

Harpers Bazaar
Noémi

Jó ideje tudjuk már, hogy készül a folytatás, most azonban itt vannak az első képkockák!

Amióta hallottuk, hogy csak egy rövidfilm erejéig ugyan, de jön az Igazából szerelem folytatása, izgatottan várjuk az ezzel kapcsolatos híreket. Azt már hetek óta kihirdették, kik azok a sztárok, akik nem szerepelnek a folytatásban, amiről már néhány kép bejárta a világsajtót. Most pedig itt van az első előzetes!

Olvasd el ezt is!
Végre! 13 év után újra együtt az Igazából szerelem sztárpárja!

A milliók által imádott romantikus film folytatása a Red Nose Day alkalmából készült el, amit a BBC-n vetítenek majd le március 24-én. A rövidfilm címe Red Nose Actually lesz, az első előzetesben pedig ki más, mint Andrew Lincoln mutatja be a közelgő filmet. Meg kell hagyni, a filmbeli Mark eléggé megváltozott az elmúlt 14 év alatt!

A férfi a táblákkal ezúttal nem szerelmet vall, hanem a nézőket kéri arra, hogy minél többen nézzék majd meg a várva várt folytatást.

Arra mérget veszünk, hogy milliók számolják már az órákat március 24-ig, ám addig is megmutatjuk egyik kedvenc részünket az eredeti filmből!