Nepálban inspirálódott a PASO frontembere - Interjú a csapat frontemberével, KRSával

Egy évvel a Ghost Train lemezetek után gondoltatok egy nagyot, és a mai viszonylatokat tekintve egyedülálló módon bakeliten is kiadtátok a szerzeményeiteket. Fontos számotokra, hogy mindig egy kicsit újítsatok?

Ez egy nagyon kettős dolog! Egyrészről van bennünk egyfajta hagyományőrzés, hiszen egy több mint 50-60 éve kialakult zenei stílus újragondolását játszuk, ugyanakkor igyekszünk mindebbe a mai zenék eszköztárát is belecsempészni. Illetve olyan házasításokat készítünk, amit korábban még senki, így például a magyar népzene és a karib zene elegyét.

Milyen plusz élmény ad ez a bakelit egy zenekedvelőnek?

A CD-ről rengeteg frekvencia le van vágva, míg a bakelit esetében, ha az illetőnek jó a füle és van egy jó készüléke, sokkal teljesebb élményt kap – egyszerűen jobban szól. Illetve magának a sítlusnak is bevett eleme ez a fajta lemezkiadás. Tíz évvel ezelőtt csináltunk először bakelitet – alapvetően a reggae és a ska műfaj alaphanghordozója ez a kivitelezés. Amióta létezik ez a stílus, azóta Jamaicában van lemezgyártás és így teljesen összefonódott a két dolog.

Most pedig jött egy újabb hullám, hiába hanyatlik a többi fizikai hanghordozó eladása, így a a jövőben, az is előfordulhat, hogy ha választani kell a CD és a bakelit között, akkor inkább csak utóbbit fogunk kiadni, hiszen a gyűjtöknek is erre van inkább igényük. Sőt, közöttük olyanok is akadnak, akik mind a három színben (narancssárga, kék, fekete – a szerk.) megveszik a bakelitet, hiszen szenvedélyük a gyűjtés!

És mi a te szenvedélyed?

Természetesen a zene, másképp ezt nem is lehetne csinálni. A zenekarból sokan család és munka mellett zenélnek, ami olykor emberfeletti munka. De a zene mellett a másik nagy szenvedélyem a fotózás (instagram.com/krsainsta – a szerk.)! Még jobban szeretem ezt utazással párosítani, és azt a lehető legjobban dokumentálni – kezdve a hajnali napfelkelte fotózástól...

Merre jártál legutóbb?

Most jöttem haza egy hathetes útról Ázsiából: Kambodzsa, Thaiföld, Mianmar, India, Nepál, és Malajzia. Életreszóló élményeket kaptam kint – épp Indiában ért a futár hívása is, hogy megérkeztek a bakelitek (nevet).

Viccen kívül olyan dolgokat tapasztaltam meg az út során, amik valószínűleg segítenek majd a jövőben. Csak egy példa a sok közül, de az biztos, hogy soha többet nem fogok a turnébuszban panaszkodni, hogy hosszú az út, miután Nepálban 7-8 órán át úgy utaztunk, mintha egy centrifugáló mosógépen ülnénk, teljesen összerázta a belső szerveinket, miközben a busz ablakát se lehetett kinyitni, mert rettenetesen nagy por van. Egy kicsit kiképzőtábor is volt ez (nevet).

Egy másik alkalommal Indiában harmadosztályon utaztunk vonattal éjszaka, miután lekéstük a repülőt a taxis miatt, akinek nem voltak rendben a papírjai. Végül a köd és az abból adódó késések miatt a kilencórás vonat utat, huszonkét óra alatt abszolváltuk. Kalandos pár hét volt!

Mi lesz a következő nagy dobásotok?

Folyamatosan dolgozunk az újabb dalokon, sőt egy új klippel is készülünk, illetve március 17-én a Barba Negra Music Club-ban fogunk fellépni, ahol elsőként szerezhetik be a rajongók a bakelitünket!

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!