„A színházon kívül is van közös témánk” – interjú Borbély Alexandra és Nagy Ervin színészekkel
Mindketten a Katona József Színházban játszanak, most pedig még közös filmben is szerepelnek. De Nagy Ervin és új párja, Borbély Alexandra a „művészpárkodás” gondolatától is hideglelést kapnak. A Berlinaléra készülve, a filmfesztivál előtt beszélgettünk velük.
18 év után jött ki új filmmel Enyedi Ildikó. A Testről és Lélekről két különös ember még különösebb szerelméről szól, akik éjszakánként ugyanazt azt álmodják: szarvasként élnek egy erdőben. Ám az álmukban megélt kölcsönös szerelmet a való életben nehezen tudják megtalálni.
Szandra: Elképzelhetetlen volt, hogy Mária szerepét nekem ajánlják fel, annyira más karakter, mint én. Eredetileg nem is én játszottam volna, engem a pszichológusnő szerepére választott ki Ildikó. Aztán amikor már hónapok óta hiába kereste a főszereplőt, egyszer csak felhívott, hogy nézzük már meg, nekem hogy állna. És megnéztük. Mária egy szexualitásában teljesen zárt nő, ezért a rendező azt kérte, hogy valahogy öljem ki magamból a nőiséget. Felöltöztem otthon, ahogy elképzeltem őt, megcsináltam a hajamat, beálltam a tükör elé, és megpróbáltam átkattintani az agyamat. Ildikónak kétségei voltak, mert a kamera látja a szememben az érettebb nőt. Én meg azt gondoltam, hogy annyira ritka, hogy az embernek ilyen szereplehetőség adódik, hogy elhatároztam, megkeresem magamban Máriát. A helyzetet ráadásul tovább nehezíti, hogy a szexuális zárkózottsága dacára Mária egy végtelenül határozott nő erős jelenléttel, aki minden helyzetben kimondja, amit gondol. Autisztikus jegyeket mutatóan furcsa nő, aki a szabályrendszeréhez, mániáihoz minden körülmények közt ragaszkodik.
A főszereplő párod azonban ezúttal nem Ervin.
Ervin: Én a vezércsődört játszom, aki megérkezik arra a munkahelyre, ahol Mária és Endre dolgoznak, és azonnal rástartolok Máriára, hogy kicsit belepiszkáljak a kettejük közt alakuló dologba. Szandra nem mondhatja ki, mert ő a főszereplő, de rendkívüli film lett ez. Enyedi Ildikó tulajdonképpen egy pofonegyszerű ötletből indult ki, ami ugye az, hogy a két főhős ugyanazt álmodja, de onnan aztán valami csodálatosan építette fel a történetet. És miközben a film gyönyörű és költői, van egy egészen speciálisan abszurd humor abban, ahogy ez a két furcsa, élhetetlen ember megpróbál egymáshoz közeledni.