A 80-as évek egyik megosztó trendje uralja 2021-ben a divatot

Christian Vierig/Getty Images
Bellák Dóra

Már a tavalyi évben is megjelent elvétve ez a trend, de idén már tényleg nem tudunk kibújni alóla.

Külföldön már totálisan beépült a trendek közé, hiszen hódító útján még 2020-ban megkezdte. Ha eddig nem is, most tényleg ideje lesz megbarátkoznia vele mindenkinek, hiszen visszük magunkkal az idei tavaszi-nyári trendek közé. Szóval jöhetnek a megosztó, válltöméses darabok!

Olvasd el ezt is!
Mikrotrendek, amiket nem hagyhatsz ki 2021-ben

Mindenkinek érdemes belekóstolni ebbe a divatőrületbe, de kifejezetten jól jöhet azoknak ez az optikai játék, akiknek kissé csapott a válluk, illetve azoknak, akik körte alkattal rendelkeznek. Utóbbiak a válltömések mellett derékhangsúlyozással könnyedén eljuthatnak az áhítozott homokóra alkathoz. Persze egyéb testalkatokon is jól mutathatnak, ezt hirdetik a legfrissebb kollekciók is. Rengeteg tervező repertoárjában megtaláljuk őket, így bőven ki tudjuk bontani ezt a vonalat – legyen szó zakókról, pulóverekről, blúzokról, vagy épp ruhákról. Nézzünk is pár példát, hogyan álmodták újra a válltöméseket a 2021-es tavaszi-nyári divatban.

Nem számít újdonságnak a Balmain kollekciójában, úgyhogy ők a plusz rafinériát vittek bele, az áttetsző anyagok használatával.

Isabel Marant sokféle vállhangsúlyos darabot sorakoztatott fel, amik közül a válltömés sem maradhatott ki.

A futurisztikus vonalvezetés erőteljes eleme volt az ANNAKIKI ruháknak, ez alól az alábbi nadrágkosztüm sem kivétel.

David Koma féloldalas megoldásaiból sem maradhat ki, ráadásul ezt szexi kivágásokkal fűszerezte meg, hogy igazán különleges legyen az összhatás.

És ha már nyári darabokról beszélünk, akkor jöhetnek az ujjatlan verziók is, amire jó példa lehet a Gauchere csodaszép kék ruhája.

Olvasd el ezt is!
2021 legnagyobb trendjének ígérkezik gyerekkorunk kedvenc cipője

A nagy leárazások alatt jutányosan beszerezhetsz ilyen ruhákat, hogy naprakész lehess a legújabb trendekben!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
A leárazások 10 legmenőbb válltöméses darabja