Úgy hívod, Igaz Szerelem

"A jó tánc két szabad ember tánca."
Müller Péter

...De merem azt is mondani, hogy pont eleget éltem meg ahhoz, hogy rájöjjek, az a fajta szerelem, amit az ember elképzel saját maga számára az fájdalmas, veszedelmes, féltékeny, könyörtelen és esetenként könny- és vérfacsaró.

Sőt! Az a szerelem, amiről az ember álmodozik (mivel a saját belsője pontosan tudja, hogy mi az amire fáj a foga és mi a legkiteljesedettebb állapot számára) még ijesztőbb lehet egy olyan elme számára, aki képtelen tovább nézni a birtokló szerelem álcáján. A hiba nem magában a szerelemben, szerelmekben van, hanem a rosszul nevelt elmeképben, ami kialakítja a drámát.

Az elme az, aki a gondolatokat teremti, hozzárendeli az érzelmekhez a képeket, emlékeit (ugyanis Ő csak ezt ismeri) és ezzel folyamatos kétségekben és félelemben tart. Egyik kiemelkedő funkciója (amit ismételget is: szerveinkhez hasonlóan van egy, vagy több feladata, amit újból és újból elvégez), hogy megvédje a gazdáját. Mint tudjuk, ha valamiről rossz tapasztalataink vannak, attól távol is tartjuk magunkat. Kialakult egy vélemény arról a bizonyos dologról, ami esetenként jó, esetenként rossz.

Így lehetséges az, hogy tapasztalataim szerint félnem kéne a kutyáktól - gyermekkoromban egy kutya az alsó álkapcsomat csúnyán megroncsolta és emiatt 14 éves koromig rengeteg megaláztatást is megéltem -, a rossz emlékeim miatt. Ettől függetlenül nálam más kép alakult ki a kutyákról, és még azzal a típusú "harci kutyával" is nagy szeretettel játszom, amilyen megharapott annak idején. Csupán azért mert nem is emlékszem az esetre, nem maradt lenyomat (mivel tudjuk a gyermekek csak a pillanatra koncentrálnak, így nem marad lenyomat rengeteg emlékről).

Célratörőbb példa: Az ember, aki égési sérüléseket szenvedett a tűz által, retteghet élete végéig a tűztől, még a másik, aki egész életében élvezte a kandalló romantikus képét és finom melegségét, az szeretni fogja a tüzet. Csupán lenyomat kérdése az egész.

Életünk során pedig van még egy fontos tényező, ami ismét tapasztalatainkon alapszik, és gyakran tanult szokássá változik. A körülöttünk élők, elsősorban szüleink félelmeit szintén megélhetjük lenyomatként, gyermekkorunkból. A folyamatos ismétlődő szokás, ami kialakult náluk is gyermekkorukban pénzzel, emberi viszonyokkal, egészséggel kapcsolatban tulajdonképp tudattalanul átvehető.

Egy kisgyermek képtelen elmagyarázni mi az, amitől ő rosszul érzi magát. Általában csak egy rossz érzés jelenik meg újra és újra a szülők bizonyos reakciója felé, ami ellen vagy védekezik/ellenáll, vagy félelmében behódol. Így pedig gyorsan megtanulja a hasonló reakciót arra az érzelemre, történésre, amire a szülők is újra és újra reagálnak. Minél több reakció történik egy adott / hasonló eseményre, érzésre, annál biztosabb kötődés alakul ki az agy által elraktározódott emlék és a testbeli erőteljes érzés között.

Így történhet, hogy az ellenállás folyamatosan megjelenik bennünk egy bizonyos témával kapcsolatban és az agy keresni is fogja a hasonló eseményeket, hogy megerősítse a tapasztalásodat és félelemmel távol tartson Téged egy újabb sérüléstől.

De ha jobban megnézzük, életedben sosem sérültél meg igazán, csak elhitetted magaddal, hogy ami az adott pillanatban történik veled, az számodra fájdalmas, ezáltal újabb lenyomat keletkezett az agyadban... És a mókuskerék így folytatódik majd az életedben, talán még a gyermekeid életében is.

Elég ránézni a nagyszüleidre és a szüleidre. Mi egyszer hatalmasat nevettünk egy karácsonyi vacsorán, amikor az Anya felöli Nagymamám, Anyukám, én és a Húgom egymás mellett ültünk. Egymással vitatkoztunk hevesen, ugyan azokkal a szavakkal, mozdulatokkal, gondolatokkal egészen addig amíg a Nagypapám viccesen meg nem említette a hasonlóságot. Akkor azt hiszem mindannyiunknak leesett, hogy adódott tovább egy viselkedési minta a generációkon.

Nos, ezzel nem azt mondom, hogy bármit is el kell felejteni egy adott témával, ami félelmet, dühöt, vagy egyéb érzelmet alakított ki benned. Ugyanis elmenekülni NEM LEHET, hiszen az elme végzi a dolgát. De a jó hír az, hogy nem az elménk a FŐÚR a házban, hanem TE magad... Csak ezt sokan elfelejtetik. Az érzelmek és gondolatok felett Te állsz, Te döntöd el, hogy a vendégek bejöhetnek-e és, ha igen, akkor meddig maradhatnak!?

Akkor mi újság a Szerelemmel, amivel rengeteg ember kínlódik egy életen át?

Látszólag ezernyi dolgon bukik el egy kezdetben ígéretesnek tűnő szerelem. Gyakran arra is ráfogjuk, hogy rosszkor találkozott a pár, de ideje rájönni, hogy rossz időzítés sosem volt és sosem lesz. Minden ember és kapcsolat, amivel találkozol, fejlődést ígér, új látásmódot és nagyobb örömet.

A párkapcsolat egy igazán vérző témának tűnhet. Itt két ember generációsan tanult szokásáról beszélünk, ami látszólag ellentétes lehet, de ha utána nézünk a gyökerének, minden esetben kiderül, hogy az érzés, ami a párkapcsolat nehézségét okozza, mindössze az Anya és Apa (vagy nagyszülők) által kialakított párkapcsolatból marad meg tapasztalatként.

Ettől függetlenül a szerelmi életben hatalmas lehetőség adódik arra, hogy felfedezd ellenállásaidat az élet minden területén, mivel csak magaddal találkozhatsz egy párkapcsolatban. Épp ezért válik hamar elviselhetetlenné egy olyan ember közelsége, akit nem rég őrülten szerettél. A társad tulajdonképp minden megmozdulásodnál tükröt mutat. Nem lenne meglepetés, ha azt mondanám: Magadat sem tudod elviselni? Így, hogy akarsz bárkit elviselni magad körül?

Talán elsőre erőteljesnek hangzanak ezek a szavak, de szeretném a félreértéseket tisztázni:
Amikor két ember találkozik és "szerelembe esnek egymásba" (ahogy ezt mondani szokás), akkor semmi különös nem történik, csak Megengedés. Megengedés magadnak és a másiknak, hogy önmaga, önmagatok lehessetek. Ráadásul ezt az elemi szerelmet gyakran nagyon hasonló érzés- és gondolatvilággal rendelkező emberrel éljük meg. Ergo, magunkba leszünk szerelmesek.

Tovább mélyülve a témába, érdekes megfigyelés lehet az is, hogy kiben érezzük a szerelmet. A legtöbb ember - ahogy feljebb is említettem - úgy vallja, hogy a másik emberbe lesz szerelmes. De hogy lehetséges az, hogy magadban érzed a szerelmet és másnak társítod?

A szerelem benned születik meg, a megengedéstől meglátod saját magadat és a másik embert is, így nagyon gyorsan, első látásra kialakul egy olyan felszabadult állapot, ahol az elmének nincs ideje közbe szólni. Hiszen lefoglal a pillanat, az érzelem amit megélsz, a csodálatos, végtelen, megengedő szeretet, ami elhúzza a függönyöket a saját, a másik, és az egész világ "titkairól". Ezért lehetséges az, hogy az egész világba beleszeretsz, a pároddal együtt. Ez a hatalmas, igaz Szerelem, ami benned születik meg kisugároz az egész világra és tükröződik mindenen, amire csak ránézel. Ez maga az élet szerelme.

Az emberek többsége azt állítja, hogy ilyen mindent betöltő szerelem egy darab volt egész életükbe, azt hívják Igazinak és rendszeresen fájdalmassá és szomorúvá válik. Érthetetlen, hogy ez a nagy érzelem milyen hamar átfordul fájdalomba. Illetve, csak annak tűnik. Tulajdonképp ezt az életszerelmet számtalanszor megéled létezésed során, csak nagyon gyakran fel sem tűnik számodra.

Magától értetődőnek veszed, ha szereted a gyermeked, a háziállatkádat, virágodat. Magától értetődő az is, ha megmelengeti a szívedet egy zene, ha könnyeket hullajtasz egy csodálatos látképtől vagy, ha örömödbe megölelgeted egy barátodat mikor ajándékot kapsz a szülinapodra. Az élet természete szerint ez teljesen magától értetődő is, az viszont már kevésbé, hogy az ember ezeket a pillanatokat észre se veszi, fel se fogja, meg se éli. Átsiklunk ezek felett a nagy életszerelmek felett és azt hisszük az igazi öröm csak egy párkapcsolatban jelenik meg. Ettől pedig kialakul a függőség.

Azok a szerelmek, amik ilyen fájdalommal járnak követeléseken alapszanak. Pont ezért tűnnek nehéznek. Valljuk be nagyon sok ember nem érez magában szeretetet és mikor szerelmessé válik, a másikhoz kötve egyfolytában felvillanyozó érzelmeket követel. Követeli a figyelmet, a gondoskodást és minden mást, amit az elején megtapasztalt. Eközben észre se veszi, hogy tulajdonképp saját magát veszítette el közben és mivel ezt sugározza, ugyan azt az elveszettséget kapja majd a partnerétől.

Emiatt mindketten követelni kezdenek és érdekes módon a követeléseik sosem egyeznek... Egy olyan partner kapcsolat nem teljesedhet ki, ahol a két ember követelőzik egymástól, közben megfeledkeznek megélni saját életszerelmüket. Így nincs minek virágozni, hiszen a mag amiből a virág kifejlődne, nem kap elég vizet, csak tűző napfényt. És a könnyek nem egyenlők az éltető vízzel (kivéve, ha az örömtől záporoznak!).

Annyira viszont még sem reménytelen a helyzet. A válasz ugyanis nagyon egyszerű: Az elme közbelép, amint lehetősége lesz és szépen lassan elfújja a "rózsaszín ködöt". A párok már nem a "legjobbat mutatják" egymásnak (Itt meg kell jegyeznem, hogy ez is csak az elme által alkotott védekező funkció, ami megpróbál elkergetni Téged a csalódástól. De ne tévesszen meg, nem egy álarcot mutatunk szerelembe esésünkkor, hanem az igaz önvalónkat, ami a szeretet alapján működik. Ezáltal senki nem hazudott senkinek, csak elfelejtettünk szeretni.), hanem egyre gyakrabban indulnak KONKRÉTAN harcba egymás ellen.

Tudniillik, a háború az elme játéka és nem a szíve. Mindannyian ismerjük a se veled, se nélküled kapcsolatot, amikor az elme mindenáron nemet akar mondani és menekülőre fogni, mivel megsemmisülni, észrevétlenné válni biztos nem akar, ahhoz túl erős az egója, még a szív egyre csak azt súgja, hogy szeress, szeress, szeress és szeress. Ettől gyakran kettészakadunk és lassan megőrülünk. Aztán ezek a szerelmek végül megfojtódnak, de tudjuk mindannyian, hogy a nagy szerelem mindig beindít valamit életünk folyamán, mivel egy olyan ember számára, aki még nem tudatos elmejátékára ez egyfajta emlékeztetőül szolgál. Emlékezteti Igaz Önvalójára, természetes Énjére, ami a szereteten, elfogadáson alapszik.

Visszanyúlnék az elmejátékához. Ugyanis elménk mindenhelyzetben szeretné veled elhitetni, hogy egy másik fajta szituáció lesz jó számodra. Ezért van az, hogy egy partnerkapcsolatban szabadságra vágyik és ezért van az, hogy az egyedüllét alatt kötődést akar. Nagyon figyelni kell ezért, hogy ne dőljünk be egyedüllétünk alatt, olyan csalóka fellángolásoknak, amit csak az elme hitet el veled.

Egyik legcselesebb stratégiája az, hogy mindenkivel, aki egy kicsit is vonzóbb számodra megpróbál párkapcsolatba terelni, hiszen azt sugározza, hogy ott jó lesz neked. Végre valaki igazán szeretni fog, megbecsül, és a többi... Az igazság mégis az, hogy ezzel a felfogással csak egy újabb katasztrófa filmet gyártunk életünk filmjében, hiszen ez a hit ismét átfordul majd elvárásba és az elvárás ellenállásba...

Tulajdonképp az én szívem azt súgja, hogy a megoldás csak az a Megengedő Szeretet lehet, ami annak idején beindította a játékot. Meglepően sok olyan történetről hallottam, hogy két szerelmes elment megjárni a saját útját, saját lelki rejtélyeit, majd később visszatalálva egymáshoz egy csodálatos, nyugodt és ragyogó, Igaz szerelmet alakítanak ki.

Úgy vélem, rossz mondás az, hogy az az Igazi, akit elengedünk, majd visszatér. Nincs kit elengedni (hiszen senki nem tartozik hozzánk), de megengedni azt, hogy úgy élje az életét, ahogy szeretné, a saját megtapasztalásai szerint, szinte elengedhetetlen. Nem lehet gátolni egy embert a saját lelki fejlődésében, mert abból csak még nagyobb fájdalom keletkezhet, viszont érdemes megkeresni, elkezdeni tudatosan megélni a saját utunkat.

Azt semmiképpen sem mondanám, hogy várjunk a másikra és azt sem, hogy engedjük el. Ezt mindenki maga dönti el, a saját céljai szerint. Ha a döntése az, hogy ezt a szerelmet válassza, akkor nyugodtan átélhetünk a választottal egy más típusú szerelmet.

Vannak olyan ismerőseim is, akik miután elmentek és felfedezték saját szeretetüket hirtelen meglátták azt a partnert, akivel kiteljesítheti az örömét és azóta is egy csodálatos partnerkapcsolatot élnek meg együtt.

A közös a két alternatívában a frissesség, ami önmagad szeretetéből fakad. Ehhez pedig mindenesetben szükséges, hogy elmerülj saját megengedésedben, szeretetedben. Ha a szeretet tüze ég benned, azt más soha nem fogja kioltani és arra sem lesz szükséged, hogy bárki fát pakoljon erre a tűzre, mivel te táplálod Őt, a saját figyelmeddel. Ezáltal megszűnik mindenfajta elvárás a kapcsolataidban.

Hozzátenném, nem véletlenül ilyen nehezek ezek a szerelmek. A változás mindenesetben látszólagos szenvedéssel jár. Ez pedig csupán azért történik így, hogy lássuk mi az, amire nincs szükségünk az életünkben. Látni kell az egyik oldalt, hogy vágyni kezdjük a másik oldal felé, és tulajdonképp nem az a nehéz, hogy megéljük végre az örömöt és a boldogságot, hanem a folyamatos ellenkezés az elmével, aki a végsőkig meg akarja tartani kialakított identitását és vakon, gyakran őrült kreálmányokkal küzd az öröm ellen. Az öröm egyenlő a gondtalansággal, a gondolat pedig egyenlő a nehézségekkel.

Végszóként szeretnék visszakanyarodni saját megtapasztalásaimhoz:
Nekem nem volt annyi szerelmem és annyi párkapcsolatom, amire a nagyobb tapasztalattal bíró embertársaim azt mondanák, hogy van miről beszélni. Az én életemben két jelentős párkapcsolat bukkant fel, valamint a generációm kapcsolatai és a velük megélt kapcsolatom, ezenkívül pedig a körülöttem megélt kapcsolatok, ezeket megfigyelve pedig összeállt bennem az a kép, hogy minden próbálkozás nehézséggé válik egy olyan reakciólánccal, ami a vágyaid ellen megy. Így, ahhoz hogy álmainkat megvalósítsuk, a láncokról tudnunk kell, hogy sose voltak a kezünkre bilincselve, csak mi szorongattuk annyira őket.

Ettől függetlenül fogalmam sincs arról, hogy az elméletem jó, de azt sem tudom, hogy rossz lenne. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy azzal a gondolkodással, amivel a problémát létrehoztuk nem lehet megoldani az adott nehézséget, de valljuk be egy újat sem lehet felépíteni az ingatag alappillérekre.

Elég csak beleolvasni a történelemkönyvekbe. Nem meglepetés azt mondani, hogy a történelem mindig ismétli önmagát és igazából ez a mondás ráilleszthető mindenre, egészen addig amíg egy új gondolkodás, új megtapasztalást kezd kialakítani. Ebben az esetben esélytelen, hogy a végkimenetel ugyan az legyen és biztosra veszem, hogy minden esetben csoda fog történni.

Hogy tetszett?

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!