Emlékszel arra, hogy Carrie Fisher is feltűnt a Szex és New York egyik részében?

nydailynews.com
Ujvári Viki

A két Carrie találkozása nem volt túl kellemes!

Egy-egy sorozat sokszor ugródeszkát jelenthet a színészeknek pályájuk kezdetén, de ugyanilyen nagy örömmel vállalnak el kisebb vendégszerepet már befutott, ismert színészek is. Így lehetett ezzel Carrie Fisher is, aki mindössze körülbelül egy perc erejéig, de feltűnik a Szex és New York-ban.

Olvasd el ezt is!
10 szépség bölcsesség, amit a Szex és New Yorkból tanultunk

Az 1998-ban indult útjára a sorozat és minden szempontból korszakalkotónak számított. 4 szingli nő, sok-sok kaland, flört, szex és New York?! Egy amúgy "prüd" társadalomnak ez elsőre kicsit sok(k)nak hangzott, mégis a négy barátnő, jött, látott és győzött.

A széria szekere sikerrel futott, így nem volt nehéz ismertebb neveket is bevonni, egy-egy epizódszerep erejéig. Így láthattad a 6 évad alatt többek közt, Matthew McConaugheyt, Heidi Klumot, Jon Bon Jovit, Bradley Coopert vagy éppen Carrie Fishert. A tavaly elhunyt színésznő a 3. évad 14. részében, a "Szex és egy másik város"-ban kapott egy igazán kellemetlen jelenetet.

forrás: pinterest.com

Carrie Bradshaw Los Angelesbe-be utazik, mert egy filmstúdió megfilmesítené a rovatát. Az angyalok városába persze a barátnői is elkísérik, így a tőlük jól megszokott módon, a nyugati parton sem tétlenkednek - már ami a pasizást illeti. Carrie egy VIP bejárat előtt ismerkedik meg Keith-el (akit azóta szintúgy ismertté vált Vince Vaughn alakít), és nem kell túl sok ahhoz, hogy a sármos pasi az ujja köré csavarja a szőkeséget. A millió dolláros villák, a menő pezsgőfürdő és minden felcicomázott szó, azonban csak mese....Keith valójában Carrie Fisher asszisztense, akire rábízta főnöke a házat.

A híres színésznő 2000-ben felvett igencsak rövidke jelenetét itt nézheted meg...

Olvasd el ezt is!
Ötödik X ide vagy oda: Sarah Jessica Parker még mindig bomba formában van!

Te emlékeztél erre a részre?