„Igenis úgy vagyok jó, ahogy vagyok…”

Igen… Ha ezt a tényt figyelembe vesszük, kétségkívül ironikusnak hat, az imént említett gondolata. Lássuk be, nap mint nap az emberek „belső és maradandó értékeivel” foglalkozik. Csak nem abban az értelemben, ahogy azt egy laikus ember gondolná. Mégis, ha jobban belegondolok, maximálisan igaza van.

Ha természettudományos megközelítésből nézem az emberi társadalmat, mindannyian különböző textúrájú szövetekből állunk össze. Hiába élünk a földön több mint 7 milliárdan, egytől egyig ugyanazok az élettani funkciók működtetnek bennünket. Ha ezt vesszük alapul, ugyan mitől lenne több, vagy kevesebb bármelyikünk a másiktól?!

Van egy mondás, mely szerint ahány ember, annyi féle. De kérdem én, attól hogy egyikünk kicsit teltebb, vagy csontosabb alkattal éli világát, mért kell rá másképp nézni?

Az elmúlt években, a média világát figyelve, a tökéletes küllem elképzelése gyökeresen megváltozott. Hogy mit értek ez alatt? A plakátokon, a modellek nagy része ijesztő múmiáként feszítenek, mint pókok a lucernán. Bárhová megy az ember, csak olyan külsőingereket kap, amelyek az amúgy is gyatra önbizalmát tiporják a sárba.

Őszinte leszek! Jelenleg rajtam is van 6-8 kg plusz. És tudjátok mit? Nem fogok bort inni, és vizet prédikálni. Én magam sem vagyok elégedett a testemmel. Sőt mi több, egyenesen fintorogva szemlélem a tükörben visszaköszönő képmást. Hogy miért? Ugyanazért, amiért több ezren ezen a bolygón… Mert nem felelek meg, a napi szinten felém közvetített társadalmi, és korosztályom béli elvárásoknak!

A minap, bementem egy manapság népszerűnek mondható, ruházati üzletbe (nem nevezném nevén, mert bármelyik másikba hasonlóképpen jártam volna), elsétáltam a fehérnemű részleghez, s láss csodát, nem találtam a méretemnek megfelelő melltartót! Véleményem szerint, nem rendelkezem extra méretekkel! Számszerűsítve, a rám való, a 80D-s méret. Szégyellnem kellene, hogy ilyen keblekkel „áldott meg” a Nagyszakállú odafentről? Nem, nem hinném…

Igen, nem vagyok egy konfekció méret. De nekem is, bármilyen meglepő, ugyanolyan szükségem van erre az ominózus ruhadarabra, mint minden más nőnek. Igen, azt is tudom, hogy vannak kifejezetten erre specializálódott üzletek. De miért pont nekem kell hátrányos megkülönböztetésben élnem? Arról nem én tehetek, hogy a genetikám nem az 75A-s kategóriát szabta rám.

Ez a probléma azonban, nem csak az alsóneműk tekintetében van jelen. Vehetném példának akár az egyrészes ruhákat is. Legyen szó testhez simuló fazonról vagy egy egyszerű zsákszabásúról, egyik sem úgy áll rajtam, ahogy kellene. Míg az egyikben egy jól menő pornószínésznőnek tűnök, a másikban ezzel szemben, egy első trimeszteres kismamaként tetszelgek. S még ezek után csodálkoznak, hogy nem szeretek „vásárolgatni”.

De az önképzavar okozta gondok, nem csak a teltkarcsú hölgyekre jellemzőek. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a vékony, deszkáknak csúfolt lányok ugyanolyan kifordult önbecsüléssel tengetik a mindennapjaikat. Ők ugyanis a nőies formáikat hiányolják. Homokóraalak és formás combok után vágyakoznak. Hiába mondja nekik bárki, hogy szépek, nem érzik magukat teljes értékű nőnek. Megint miért? Mert a média mindenhová elérő keze Kylei Jenner tökéletes idomokkal rendelkező testét, és a hozzá hasonló embereket mutatja be, mint ideált.

És mi a helyzet a súlyosabb esetekkel, melyeknél az összezavart önkép, már betegségben is felüti a fejét? Igen… A bulimiára és az anorexiára gondolok! Mert ők is ugyanolyan teljes értékű emberek, mint a többi százezer.

Sokan abban a hitben élnek, hogy az anorexia csak azokra érvényes, akik már nem állnak másból, csak csont és bőrből. TÉVEDÉS! Ha valaki az ételt meglátva, a vele bevihető kalória nagysága miatt érez bűntudatot, már akkor létező étkezési zavarról beszélhetünk.

Azonban még mindig nem értünk a lista végére. Hiszen még nem emeltünk szót férfiakról. Bizony ám, náluk sincs minden rendben! Vegyük például az alap, butuska női felfogást: Ki számít manapság jó pasinak? Oh, naná, hogy az, aki heti 7 napból 8-at az „Atlas Gym”-ben tölt, fehérje porokkal tömi a fejét és feszül rajta a trikó, mint Jézus a kereszten.

Ez aztán az ütős téveszme, akárcsak a kártya közt a hetes. Ugyan már. Kérem szépen, mitől jobb ez a felállás, mint egy kedves, udvarias, ám kicsit pufibb vagy véznább alkatú srác? Abba bele se gondolnak, hogy neki is ugyanúgy vannak érzései. Kitudja, lehet, hogy egy jövőbeli Nobel-díjas elme lakozik benne. Attól, hogy külsőre nem tökéletes, még lehet egy jószívű úriember. Meg kell mondjam, ezek a tények nagyon elkeserítenek.

Az egyetlen megoldás, ami orvosolhatná a helyzetet, azaz, ha a társadalmunk fejében élő kritériumokat nemes egyszerűséggel kidobnánk az ablakon.
Oh, de hová is gondolok? Egy fecske nem csinál nyarat.

Ám, ha összefogunk, és a tükör elé állva sikerül őszinte mosollyal magunkat szemlélni, szép lassan képesek leszünk valódi, egészséges önbizalmat építeni. Mert higgyétek el, nincs annál nagyobb kincs, mint amikor pozitív önbecsüléssel a kezünkben élhetünk.

Kérve kérlek benneteket, hogy ne bántsátok egymást! Ne okozzatok másiknak éltre szóló sebeket! Mint ahogy azt már említettem, nem vagyunk egyformák. De ez NEM baj! Pont ez adja az emberi társadalom báját és szépségét.

Ne féljetek a sarkatokra állni! Járjatok felemelt fejjel az utcán! Igenis higgyetek abban, hogy ti is ugyanolyan jók vagytok, mint bárki más ezen a bolygón. Igen, te is, a melletted álló és a következő is! Mutathat bármennyit a mérleg, vagy lehetsz bármilyen magas, az életed akkor is a tied! Ne hagyjátok, hogy hol mi elferdült nézetek befolyásolják az önérzeteteket! Az élet szép, és mindenki úgy tökéletes, ahogy van!

Hogy tetszett?

Hogy tetszett a cikk?

Egynek jó.

Nice job!

Imádom!