Hagyd, hogy elvarázsoljanak a bárpult mögül!

Promóció

Színésznek készült, majd egy szerencsés baráti összejövetelnek köszönhetően a bárpult „színpadát” választotta. A 24 éves Gózon Péter mindössze két éve kezdte el bártender karrierjét, és már most a lehető legjobb úton halad, hogy a Bacardí Legacy Global Cocktail Competition berlini döntőjén ő képviselhesse hazánkat. Személyes élményeiről, és a rá váró kihívásokról mesélt nekünk.
A sors is azt akarta, hogy Péter a bárpult mögött kápráztassa el az embereket, és ezt nem csak az állítja, aki személyesen is láthatta őt munka közben. Bár eredetileg színész szeretett volna lenni, saját bevallása szerint sosem volt elég bátorsága elindulni ezen a pályán. Aztán egy szokásos barátokkal töltött hétvégi estén egy bárban varázsolta el, ahogy a bártenderek saját színpadukon játszva szórakoztatják a vendégeket. Ott úgy érezte, megtalálta a hivatását.

Újabb lehetőségeket és kihívásokat keresve bukkant rá a Bacardí Legacy Global Cocktail Competition versenykiírására, és kezdte el megalkotni saját koktélját. Elmondása szerint az egyszerűség ihlette koktélját, mely a Sin Limites fantázianevet kapta. A klasszikus ízvilághoz szeretett volna visszanyúlni, így a méltán híres Daiquiri újragondolt változatával nevezett be a magyarországi elődöntőbe. A hatás nem maradt el, hiszen november 9-én már a zsűri előtt prezentálhatta a Sin Limites-t.
Péter a Bacardí Legacy Global Cocktail Competition továbbjutójaként jelenleg a moszkvai regionális döntőre készül. Minden idejét a felkészüléssel tölti, és a februári döntőig igyekszik minél több emberrel megismertetni saját koktélját, a Sin Limites-t. Természetesen vannak nehezebb időszakok a felkészülés alatt is, de igyekszik túllendülni ezeken, amiben sokat segít neki barátnője, aki a legfőbb inspirációja egyben.
Kitartást és sok sikert kívánunk neki a moszkvai regionális döntőn is!

Te is kipróbálnád?
Sin Limites:
45 ml Bacardí Carta Blanca
20 ml Lime juice
15 ml vanília szirup
5 ml Campari
2-3 szem kardamom
Kardamomokat szétnyomjuk, hozzáadjuk a többi hozzávalót, összerázzuk, majd duplán leszűrve coupe glass pohárba öntjük. Lime héjjal és vaníliarúddal díszítjük.
Fogyaszd felelősséggel!
Ha többet szeretnél tudni, kövesd Péter kalandjait a Bacardí hivatalos Facebook
oldalán! #bacardilegacy #BLGCC2017#sinlimites