Láttam A szobalány című erotikus thrillert és most elmesélem, milyen volt

Megnéztem A szobalányt és örülök, hogy így tettem; egy filmművészeti remeket láttam csodálatos színészekkel, gyönyörűen fényképezett jelenetekkel és csavaros történetszálakkal. De A szobalány legnagyobb teljesítménye szerintem az, hogy észrevétlenül lép át a totális kiszolgáltatottságból a teljes szabadságba.

A 30-as évek Koreájában vagyunk (a film egy viktoriánus korban játszódó brit regény alapján készült – itt írok erről bővebben), amelyet éppen Japán tart megszállás alatt. Koreainak lenni egyszerűen ciki; aki teheti, japánul beszél és japán kulturális szokásokat vesz fel. Óriási dolog lehetett ebben az időben, ha egy fiatal, koldusszegény koreai lánynak sikerült állást kapnia egy gazdag japán házban. Sokee természetesen nem egyszerűen egy koldusszegény koreai lány, hanem egy szélhámos maffia tagja, akit a szintén szélhámos Fujiwara gróf „közvetít” a világtól elzártan, perverz nagybátyja rabságában élő Hideko úrnő kastélyába. Persze mindezt nem ingyen: azt várja tőle, hogy vegye rá az úrnőt arra, hogy menjen hozzá és ezzel gazdaggá tegye a grófot. Csakhogy a koreai szélhámos maffiózólány és a magányos, teljesen tapasztalatlan japán úrnő egymásba szeretnek, és mire észbe kapunk, már rá is jöttek, hogyan tudják tökéletesen kihasználni, hogy a szélhámos gróf és a perverz nagybácsi hülyének nézik őket.

A kritika folytatódik az evamagazin.hu oldalon!