Villáminterjú Benedek Tiborral: „Úgy haladunk az olimpiai felkészüléssel, ahogy azt előre megterveztük!”

MTVA
Joy.hu

Benedek Tibor, a férfi vízilabda válogatott szövetségi kapitánya elégedett azzal, ahol csapata tart a felkészülésében és elmondta a JOY.hu-nak: egyértelműen az éremszerzés lesz a cél a riói Olimpián! Egy rövid villáminterjúra kaptuk el a háromszoros olimpiai bajnok sportolót, aki csapatával most szombaton utazik Brazíliába.

Más érzés szövetségi kapitányként, mint játékosként készülni fejben, lelkiekben egy ilyen nagy megmérettetésre?

Hogy hogyan dolgozom a csapatban, az persze teljesen más, de az hogy mit jelent számomra ez a megmérettetés, az az izgalmas várakozás ugyanúgy megvan. Csodás érzés, hogy ott lehetek, lehetünk ismét az Olimpián!

Beszéljünk egy kicsit az ellenfelekről: szerinted kik azok, akik kemény diók lehetnek?

A csoportunkban a japánok és Brazília is okozhat meglepetést, rájuk figyelni kell. ( A magyar csapat a nyitómérkőzést a szerbek ellen játssza majd, csoportjukban lesznek még az említett brazilok és japánok mellett a görögök és az ausztrálok is – a szerk.)

Az Olimpia előtti utolsó sajtótájékoztatón, az E.ON „Egy Csepp Hazai Pálya” kampányának bemutatására is sor került

Vannak új és régi arcok is a csapatban: jelenleg a legfiatalabb játékos Manhercz Krisztián 19, míg a legidősebb, Szivós Márton 34 éves. Ez a korkülönbség számít valamit ebben a sportban? Miben más egy 20 éves, mint egy 30 feletti játékos?

Persze, sokféle különbség van, de vezetőként nekünk az a munkánk, hogy összehangoljuk az ő működésüket, ez úgy gondolom, sikerült. A legfontosabb dolog, hogy mindenki egészséges, és az a 13 játékos, akit kijelöltem, százszázalékos állapotban a rendelkezésemre áll – mondta el Tibor. -Teljesen úgy haladunk a felkészüléssel, ahogy azt előre megterveztük, és még közel két hetünk van a további munkára.


Nagyon szurkolunk a magyar csapatnak! Te figyelemmel fogod kísérni az összes mérkőzésüket?