Elhunyt Somló Tamás - Így emlékezünk a legendás zenészre

Léderer Fruzsina

68 évesen, hosszú betegség után halt meg Somló Tamás.

Artista, zenebohóc, szaxofonos, harmonikás, zeneszerző - csak néhány titulus, amelyekkel Somló Tamás büszkélkedhetett. Az LGT zenésze az Omegában töltött ideje alatt, a zenekar miatt tanult meg szaxofonozni, és a zenélés mellett artistaként dolgozott a cirkuszban. 56 évesen végezte el az ELTE jogi karát, és 2013-ban még a legfiatalabb generáció is megismerhette a Voice című műsorból, ahol a zsűri egyik tagja volt.

1973 óta, azaz az LGT-hez való csatlakozása óta az ország egyik legismertebb zenésze volt. Somló Tamás zeneszerzőként, basszusgitárosként, szaxofonosként és énekesként is helyt állt az LGT zenekarban.

Többek között az Álomarcú lány című dal zenéje is a nevéhez köthető.

Talán olyan nincs is, aki ne ismerné az Annyi mindent nem szerettem még című LGT számot, amelynek szintén Somló Tamás szerezte a zenéjét.

Koncertjeiken rendszeresen hatalmas rajongói tábor énekelte slágereiket, még a Szigeten a fiatalabb korosztály is.

Az Egy Elfelejtett szó című dalra is koncertezők ezrei csápolták már. Íme, egy régebbi felvétel Somló Tamásról és az LGT-ről.


Nyugodjon békében!