Szabadíts fel egy kis helyet: 6 ruhadarab, amit ideje kiszelektálnod a gardróbodból

Jelenetfotó az Egy boltkóros naplója című filmből
Besenyei Bianka

Néha nem árt egy kicsit rendet tenni a ruhásszekrényben, főleg egy új szezon kezdetén igaz ez.

Bármennyire is igyekszik az ember spórolni (a pénzével és a gardróbjában található hellyel), azért néha becsúszik egy-két olyan ruhadarab a kosarába, amit aztán sosem vesz fel. Vagy épp vásárol valami olyat, ami nagyon hasonlít a már meglévő ruhájához, de azt mégis jobban szereti, mert szebb a szabása és már rengeteg élmény kötődik hozzá, így az új szerzemény megint háttérbe szorul.

Olvasd el ezt is!
Mutatjuk, milyen a francia nők őszi kapszulagardróbja 2021-ben

Persze az is lehet, hogy sok kinőtt cuccot kapott a nővérétől vagy a barátnőjétől, amit nem volt szíve továbbajándékozni, így azok megint csak ott csücsülnek a szekrényben arra várva, hogy végre viselve lesznek. Persze még ezer más oka is lehet annak, ha valaki nem egy egyszerű kapszulagardróbból öltözködik (valljuk be, ők vannak többségben), így épp itt az ideje kiszelektálni azokat a ruhadarabokat, amiket semmi szükség sincs. Hogy segítsünk benne, összeállítottunk egy listát, ami tartalmazza azokat a cuccokat, amiktől már rég meg kellett volna szabadulnod.

Kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 6 kép
6 ruhadarab, amitől ideje megszabadulnod

Theeverygirl