6 szabály, ami már rég nem állja meg a helyét, ha divatról van szó

Emily Párizsban/Netflix
Bíborka

Van néhány elavult íratlan szabály, amit már rég nem érdemes betartani.

1. A méretek szabják meg, milyen trendeket viselj

forrás: Getty Images/ Isa Foltin / Contributor

2022-ben bőven elérkeztünk oda, hogy véget vessünk ennek a téves elképzelésnek. Sara Brown divattervező a Who What Wear magazinnak arról mesélt nemrég, hogy ez a fajta gondolkodás a rasszizmusból és a kövérségfóbiából ered:

„Régen az erkölcsöt a test méreteihez kötötték, a nagyobb méretekkel rendelkező embereket rossznak tekintették. Mindez azt jelentette, hogy el kellett takarniuk a testüket, szinte láthatatlanná kellett válniuk. Így jutottunk el odáig, hogy ők egy ponton nem viselhettek színeset vagy nagy volumenű ruhákat.”

-

A szakember szerint ez a gondolkodás mélyen gyökerezik, mégis fontos, hogy mindenki szabadon kísérletezzen az öltözködésével és felejtse el a régi berögződést. Szerinte fontos, hogy a nagyobb méretekkel rendelkező egyének igenis kilépjenek a komfortzónájukból a ruháikon keresztül, merész választásaikkal bátorítsanak másokat is ugyanerre.

„Viseljen mindenki olyan ruhát, ami boldoggá teszi!”

-
Olvasd el ezt is!
A szezon legmenőbb farmerét viselte Selena Gomez: mutatjuk, hol szerezhetsz be hasonlót

2. Sose viselj feketét és kéket együtt

forrás: Getty Images/Edward Berthelot / Contributor

A színek együttes viselésére megannyi íratlan szabály létezik, amik között előkelő helyen szerepel a fenti állítás. Viszont nem kell sokat keresgélned a neten vagy akár Instán, hogy a saját szemeddel lásd: a közízlés formálói is simán szembemennek vele. A teljesen fekete szetteket gyakran kombinálják a kék különböző árnyalataival és nagyon jól teszik, hiszen zseniális összeállítások születnek belőlük.

3. Bizonyos kor felett a nőknek nem kellene új trendeket kipróbálniuk

forrás: Getty Images/ Edward Berthelot / Contributor

Az internet minden generáció előtt nyitva áll és szerencsére vannak, akik élnek is a lehetőségekkel. Azokra az idős influenszerekre gondolok, akik az Instagramot is meghódították különböző menő szettjeikkel és bebizonyították, hogy a jó ízlés kortalan és simán be lehet vállalni a legújabb trendeket akár a sokadik X felett is. Egyértelmű, hogy mindenkinek azt kellene viselnie, amiben jól érzi magát – kortól függetlenül.

4. Esküvőkön ne viselj feketét

forrás: Getty Images/Streetstyleshooters / Contributor

Ebben a témában korábban már született cikkünk, amit itt el is olvashatsz. Tudtad, hogy az esküvőhöz kötődő öltözködési szabályok régi történetekhez kapcsolódnak és babonákon alapulnak? A koszorúslányok például azért viselnek egyforma ruhát, hogy elűzzék a szellemeket. A fekete ruha szabálya is egy ehhez hasonló régi hagyományon alapszik, amire ma már egyre kevesebben figyelnek oda. Természetesen egy esküvőn mindig a pár szabályait kell betartani, de ha nekik nincs kikötésük arra nézve, hogy milyen ruhában jelenj meg, nem feltétlenül kell tartózkodnod ettől a színtől sem.

Olvasd el ezt is!
4 híres nő menyasszonyi ruhája, aminek olyan rejtett üzenete volt, amiről eddig senki nem tudott

5. Kerüld a különböző mintákat egy szetten belül

forrás: Getty Images/Edward Berthelot / Contributor

Egy időben a minták keverését a rossz ízléssel kötötték össze az emberek, és ez a becsípődés elég sokáig megmaradt. A valóság viszont azt mutatja, hogy egyes minták nagyon is jól tudnak működni együtt, elég csak Emily-re gondolni az Emily Párizsban című sorozatból. Ő (vagyis inkább a stylistja) bebizonyította, milyen idejétmúlt ez a felfogás.

6. Ne viseld ugyanazt a szettet két különböző eseményre

forrás: Getty Images/ Edward Berthelot / Contributor

Valószínűleg veled is előfordult már, hogy nem szeretted volna ugyanazt a ruhát viselni két egymást követő szombat esti buliban. Ma már szerencsére máshogy gondolkodunk erről és sokkal fontosabbnak tartjuk, hogy ugyanazt a csinos blúzt vagy menő szoknyát többféleképpen tudjunk viselni. Kulcsfontosságú lett a sokoldalúság, vagyis hogy egy adott darab sok más ruhadarabbal és kiegészítővel is szuperül mutasson.

Még több idejét múlt szabályról itt olvashatsz:

Nézd meg a galériánkat - 3 kép
Elavult divatszabályok, amiket ideje elfelejtened