Promóciók
Hollywood egyik legjobb pasijával gabalyodott össze Palvin Barbi

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Barbi Cannes-ban bulizott az elmúlt napokban, csodás ruháiról és sminkjéről azóta több cikk is született. Azonban az csak most derült ki, hogy az egyik partin összefutott régi ismerősével, Leonardo DiCaprio Leonardo DiCaprio színész 132cikk 13galéria 6videó Még több róla -val, akivel az alábbi fotó tanúsága szerint mintha több lett volna köztük, mint barátság... A sztár állítólag már régóta próbálja befűzni a fiatal modellt, de ezidáig nem sikerült neki. Viszont ha tehetik, akkor találkoznak és együtt buliznak, ahogy az most is történt... Kíváncsian várjuk, hogy lesz-e ebből több, mint egyszerű ismeretség!

Szerinted összejön a 41 éves sztár a magyar modellel?
<p>Mi drukkolunk nekik! ;) </p>
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
5 ok, amiért az apák boldogabb szülők, mint az anyák - tudományos magyarázat van rá!
Készült egy tudományos kutatás az apákról, anyákról és a gyereknevelésről, döbbenetes az eredménye.
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.