Nem csak a 20 éveseké a világ: 7 sztár, aki idősebb korában futott be

Getty Images
Kőszegi Marietta

Negyven fölött is jöhet a siker, nem is egy sztár rá a bizonyíték.

Az ember hajlamos úgy gondolkozni, hogy ha Hollywoodban nem köszönt be a siker a húszas-harmincas éveinkben, akkor akár le is húzhatjuk a rolót. Való igaz, az Álomgyár nem finomkodik, különösen, ha a nők öregedéséről van szó, de mint mindenhol, szerencsére itt is akadnak kivételek. Összeállításunkban hét olyan sztárt mutatunk be, akiknek a nagy áttörésre évtizedeket kellett várni, de – úgy tűnik – megérte.

Alan Rickman

Fiatalon is színészettel kereste a kenyerét, leginkább rangos színpadokon. A mozivásznon feltűnt Kate Winslet mellett az Értelem és érzelem című Jane Austen-adaptációban, Bruce Willis-t akarta kinyírni a Die Hard első részében (42 évesen), esküdt ellensége volt Kevin Costner-Robin Hoodnak, de az igazi sikert Perselus Piton szerepével zsebelte be 55 évesen, 2001-től a Harry Potter-sagában.

forrás: Mike Marsland/WireImage/Getty Images
Alan Rickman 2014-ben

Leslie Nielsen

Játszott itt-ott fiatalon is, például Columbo-epizódokban vagy a Poszeidón-katasztrófában, de igazi sikereit ősz hajjal, komédiákban aratta. Az Airplane! orvosaként mint mellékszereplő egyszerűen elragadó volt (Sinkovits Imre hangján: Ne szólítson Verának!), de az igazi mozis befutást a kétbalkezes Frank Drebin hadnagynak köszönheti a Csupasz pisztoly-trilógiában. 62 éves volt ekkor.

Folytatásért kattints a galériára!

Nézd meg a galériánkat - 5 kép
Nem csak a 20 éveseké a világ: 5 sztár, aki idősebb korában futott be

Az ÉVA magazin írása.