Rihanna – Szépségkirálynőből szupersztár

Kata

Így lett az énekesnő napjaink legbefolyásosabb híressége.

Rihanna már hét évesen reggae dalokat énekelgetett a szabadidejében Barbadoson, és mindössze 15 éves volt, amikor egy amerikai producer felismerte tehetségét. Az énekesnő egy gimis tehetségkutató és egy szépségverseny megnyerése után egyből Los Angelesben találta magát L.A. Reid és Jaz-Z előtt, akik az első meghallgatás után úgy döntöttek, hogy sztárt csinálnak belőle. Itt kezdődött el az a karrier 2004-ben, aminek során Rihanna napjaink egyik legbefolyásosabb hírességévé vált. De nem volt egyszerű az út idáig - klipeken keresztül mutatom meg a fényes karrier legfontosabb állomásait.

Rihanna a Pon De Replay című számmal robbant be a köztudatba, majd egymás után jöttek ki slágerlistás dalai a Music of The Sun és az A Girl Like Me lemezekről.

Igazi pophercegnő akkor lett, amikor 2007-ben már olyan producerekkel dolgozott, mint Timbaland vagy will.i.am és letette az asztalra az Umbrella című slágert. Konkrétan a csapból is ez folyt.

A Good Girl Gone Bad album újabb klipjeivel kicsit már durvulni is elkezdett és új arcát mutatta meg a közönségnek. Biztosan emlékeztek például a Disturbia kellően vad klipjére.

Hogy Rihanna szakított a bájos hercegnő képpel, az akkor vált világossá, amikor kijött a Rated R lemez, hozzá a Russian Roulette videójával. Az énekesnőt korábban soha nem lehetett ennyire magabiztosnak látni.

Ezután két album erejéig a hangos, dance elemekre épülő popzene üdvöskéje lett, olyan slágerekkel, mint például egyik nagy kedvencem, a We Found Love, amiben Calvin Harris volt a segítségére.

Aztán 2012-ben az Unapologetic lemezen már érezhető volt, hogy irányt váltott és sokkal többet mutatott meg magából, mint korábban. Divatházak arca lett, mindenki leste, mit mond, és emellé olyan dalokkal uralta a listákat, mit a Diamonds.

Végül 2016 elején, négy év után úgy tért vissza az ANTI lemezzel, és valódi díva lett. Egy olyan szupersztár, aki már megengedheti magának, hogy azt énekeljen, amihez kedve van. Így lett szerintem ez a mostani a legjobb lemeze, szóval érdemes lesz őt megnézni nyáron a Szigeten!