"Na, és mikor jön a baba?" - A kérdés, amit túl sokszor hallottam az elmúlt 2 évben
Ez az a kérdés, amit szerintem egyetlen nő sem szeret naponta hallani. Van, aki azért, mert nem tud teherbe esni és van, aki azért, mert (még) nem akar.
Ezért is gondolom azt, hogy nem éppen tapintatos dolog ilyet kérdezni abban az esetben, ha mondjuk nem az egyik családtagodról vagy nagyon jó barátnődről van szó (hiszen őt ismered/ ő ismer téged és biztosan tudod, hogy mi történik éppen az életében.) Már nem annyira „friss házasként” (2014 augusztusában volt az esküvőnk) én az utóbbi 2 évben mégis napi szinten futok bele ebbe a kérdésbe és azt hiszem, a mai napig nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Elgondolkodtam, hogy miért szeretnének lépten-nyomon erről érdeklődni az emberek és arra jutottam: a kíváncsiság felülírja a tapintatot. (Habár abban is biztos vagyok, hogy van olyan, aki TÉNYLEG merő jóindulatból és kedves érdeklődés céljából teszi fel a kérdést.) A másik ok szerintem az lehet, hogy még mindig jellemző a társadalmunkra és kis hazánkra az a hozzáállás: esküvő után AZONNAL jöhet a gyerek! Szülni kell! Minek várni? Ez az élet rendje, ezek nem tudják?! A legtöbben nem tudnak azzal a mondattal mit kezdeni, amit ilyenkor válaszolok: „Mi még szeretnénk néhány évet várni, utazgatni, kettesben lenni és kiélvezni ezt az időszakot is. Mert ennek is megvan a szépsége. De igen, köszönöm a kérdésed, szeretnénk gyereket.” És ezután jön általában a szemforgatás, meg a "nem értem" nézés...
Pedig szerintem egyszerűbb lenne, ha csak simán elfogadnánk egymás döntéseit és tiszteletben is tartanánk azokat. Nálunk a fenti okból kifolyólag „nem jön még a baba”, de sajnos sokan vannak azok a nők is, akik hónapokig, évekig próbálkoznak a teherbe eséssel (akár már az esküvőt megelőzően), sikertelenül. Őket betalálni egy ilyen kérdéssel… Na, hát azt hiszem, nem is kell mondanom, hogy ez mennyire tud fájni. (És ki tudja: lehet, hogy egyszer én is ebben a cipőben járok majd, ezért is figyelek oda még jobban, hogy csak olyanról érdeklődjek az ismerősöknél, ami rám tartozik).
Olyan kérdéssel is találkoztam nemrég, amely így hangzott: „Mi az ötéves tervetek?”
A mink??!? Nagyjából ez volt a magamban elmormolt első mondat, de aztán udvariasan és kedvesen ezt is megválaszoltam, hiszen nyilván nekem és a férjemnek van elképzelésünk a jövőnkről, csak éppen nem egy excel táblázatban vezetjük az erről szóló terveinket. Nem gondolom, hogy ez felelőtlenség vagy „nem felnőtt emberhez méltó gondolkodás” lenne, egyszerűen csak spontánabbul éljük az életünket, mint mások. Illetve nem biztos, hogy szeretnék mindenkinek beszámolni arról, hogy MIKOR lesz gyerek, MIBŐL lesz lakás, MI a tervem a karrieremmel... Ezeket az infókat megtartanám magamnak, a családomnak és a közeli barátaimnak. Nem hiszem azt sem, hogy mindenkinek alkalmazkodni kell és megfelelni minden társadalmi elvárásnak, hiszen a Szex és New York óta tudjuk, hogy az sem baj, ha te épp nem szeretnél gyereket és a karriered az, amit inkább „nevelgetnél”.
Összefoglalóan végül csak annyit mondanék: nincs annál fontosabb, mint hogy tartsuk tiszteletben a másik ember döntéseit, hogy hallgassuk meg néha a gondolatait és a mai bulvártól és egymás életében vájkálástól terhes világban, néha próbáljuk legyőzni a kisördögöt, azaz a kíváncsiságunkat. (És nem csak a baba-témát illetően!) Mert lehet, hogy egy ártatlannak tűnő kérdéssel nagy fájdalmat okozunk úgy, hogy azt nem is gondolnánk…
Te mit gondolsz a témáról? Írd meg nekünk!