Könyvajánló: A siker felé botladozva

A jó hír, hogy nem vétség gyarlónak lenni, mivel mindenki az. Mind botladozunk, és az élet szépsége éppen ezekben a botlásokban van – felismerjük, amikor nem túl ügyesen tesszük egyik lábunkat a másik után, és megpróbálunk az évek múlásával egyre hálásabbak is lenni. David Brooks, a The New York Times neves publicistája és A társas lény szerzője épp a legjobbkor, a szelfik korában alkotta meg az Alázatosság Kódexét: Úton önmagunk felé című új könyvében történelmi példákon szemlélteti, hogyan formálhatjuk át gyengeségeinket erősségekké.

A kiadó oldaláról (innen) kedvezményesen rendelhető!

A botladozók végigcsoszognak az életen, hol itt inogva meg kicsit, hol ott botolva meg valamiben; néha megtántorodnak, akár térdre is esnek. De szembenéznek saját tökéletlen természetükkel, hibáikkal és gyengeségeikkel, kendőzetlen őszinteséggel, finnyáskodás nélkül. Időnként talán szégyenkeznek természetük romlottsága miatt – szégyellik az önzésüket, az önámításukat, az esetenkénti vágyukat, hogy értéktelenebb szeretetre fecséreljék magukat a magasabbrendű helyett.
De az alázatosság önmagunk megismerésének és megértésének lehetőségét kínálja. Minden gyengeség egyben esély is arra, hogy felvegyük a kesztyűt, megszervezzük az életünket, és értelmet adjunk neki, hogy jobb emberré tegyük magunkat. A bűn elleni küzdelemben egymásra támaszkodunk. Egymástól függünk a bűn megbocsátásában. A botladozó kinyújtja a karját, készen áll rá, hogy támaszt nyújtson és el is fogadja azt. Eléggé sebezhető ahhoz, hogy odafigyelésre legyen szüksége, és megfelelően nagylelkű, hogy képes legyen teljes figyelemmel fordulni mások felé. Ha mentesek lennénk a bűntől, mind magányos Atlaszok lehetnénk, de a botladozóknak közösségre van szükségük. Kellenek a barátok, akikkel beszélgetni lehet, és akik tanácsot adhatnak. Őseink különböző modelleket hagytak ránk, melyek révén felülmúlhatjuk és mérhetjük magunkat.
Minden küzdelem után visszamarad valami. Aki keresztülmegy ezeken a küzdelmeken, szilárdabbá és mélyebbé válik. És ezek a győzelmek képesek arra a csodára, hogy a gyengeséget örömmé változtassák. A botladozó ember célja nem az öröm. Az örömöt csak valamilyen más cél elérésének melléktermékeként tapasztalja meg, de megtapasztalja azt is. Az öröm spontán, erőlködés nélkül, szabadon ragyog fel. Ajándék, amire a legkevésbé sem számítottunk. Azokban a röpke pillanatokban tűnik fel, amikor tudjuk, miért pont itt vagyunk, ahol vagyunk, és milyen igazságot szolgálunk.