Újra együtt van Madonna és Sean Penn?

Europress
Joy.hu

Egyszer már voltak házasok. Lehet, hogy azóta sem tudták elfelejteni a másikat?

Nemrég egy jótékonysági eseményre érkeztek együtt Beverly Hillsbe, ahol az ex-házaspár feltűnően egymásra volt hangolódva az egész este folyamán. Erről nem csak az alábbi kép árulkodik, de az is, hogy Madonna szó szerint szerelmet vallott Pennek a beszédében, amiben elmondta: ugyanúgy szereti, mint régen.

Sean, el kell mondanom neked, hogy szeretlek, azóta, hogy először megpillantottalak. Ma is, ugyanúgy. Csak azt kívánom, bár kevesebb cigarettát szívnál el naponta!

-

- idézte az énekesnőt a US Weekly. A pár egyébként 1985-ben mondta ki egymásnak az igent, de mindössze 4 évig tartott a házasságuk. Most viszont úgy tűnik, az Igazi Madonna életében egyértelműen a színész volt... Lehet, hogy már nem kell sokat várni a hivatalos bejelentésükre sem?

forrás: Europress
Egy szerelmes pillantás...

Szerinted újra lehet kezdeni egy kapcsolatot a válás után?

Olvasd el ezt is!
Guy Ritchie elperelné közös fiukat Madonnától