Dobó Katát hasonmása "helyettesíti" az új magyar sorozatban

Alberti Petra Bianka

A Csak színház és más semmi című új magyar sorozatba megtalálták a színésznő fiatal mását!

A Duna tévé új sorozata, a Csak színház és más semmi a tíz évvel ezelőtti nagysikerű Csak szex és más semmi film alapján indult el egy kicsit, ám most hatrászes tévésorozatot csináltak.

A budapesti színházi világot mutatja be a történet, a Thalia színházban játszódik, a főszereplők maradtak, Schell Judit és Csányi Sándor, de kicsit csavartak a felálláson: Judit színésznőt, Sándor pedig rendezőt alakít, és bár a filmben beteljesült a szerelmük, itt épp válófélben vannak.A további részleteket inkább nem áruljuk el, nézd majd meg a saját szemeddel vasárnaptól!

A szereplőválasztásban igazi érdekesség Mikecz Estilla (aki a Barátok köztből lehet sokaknak ismerős, ő volt Kinga lakótársa), aki sokak szerint kísértetiesen hasonlít a fiatal Dobó Katára. Kata a filmben szerepelt, de a sorozat sztorijából kihagyták karakterét, mégis izgalmas, hogy a rá nagyon hasonlító fiatal színésznő is szerepet kapott.

Ebből a videóból kiderül, hogy Estilla nem Schell Judit barátnőjét fogja alakítani, mint anno Dobó Kata, hanem Csányi Sándor szeretőjét:

Mit szólsz, szerinted izgalmas lesz az új sorozat?