Lola újra menyasszony lett!

Facebook/Lola hivatalos rajongói oldala
Joy.hu

Gratulálunk az énekesnőnek, ugyanis újra összejött volt vőlegényével, Bencével!

Lola és szerelme, Bence tavaly szeptemberben bontották fel a jegyességüket több mint egy év együttjárás után, ami sokakat meglepett. Az énekesnő akkor azzal indokolta a szakítást, hogy túl hamar történt minden a kapcsolatukban: az összeköltözés, az eljegyzés, ráadásul együtt is dolgoztak, ezért egy idő után már nem volt mit mondaniuk a másiknak.

Most azonban - ahogy már korábban is sejtettük - az alábbi közös fotóval jelentették be, hogy újra együtt vannak, és hogy újra jegyben is járnak! Nem lepődtünk meg nagyon, hiszen Lola az utóbbi időben feltűnően sok közös képet posztolt kettejükről a közösségi oldalaira.

Gratulálunk nekik és reméljük, hogy az esküvőre sem kell már sokáig várni!