November 11-én te is szuperképességnek örülhetsz

Europress

11.11. különleges jelentőségű nap az életedben – használd ki a lehetőséget!

A számmisztikában az 1-es mindig a kezdetet, a teremtést, a Napot, az erőt szimbolizálja. Kreatív és pozitív tulajdonságok társulnak hozzá, s arra ösztönöz, hogy ne félj szabadon döntve megvalósítani a céljaidat. Még akkor sem, ha most még túlzottan nagyratörőnek látszanak!

A szám erejét fokozza, ha egyszerre több áll belőle egymás mellett. Nem véletlen, hogy a numerológia két mesterszámot ismer. Az egyik a 11-es, a másik pedig a 22-es.

A 11-es a spirituális megvilágosodás lehetőségét hordozza, amikor nagy összefüggésekre derülhet fény, illetve sokkal jobban működik az elvont gondolkodás képessége is.

Persze, ezzel az ajándékkal felelősség is jár: általában adott az élethelyzet, ahol lehet – sőt, talán kell is – kamatoztatni ezt a fajta lehetőséget.

2015. november 11-e azért különleges dátum amellett, hogy négy 1-es vagy két 11-es sorakozik benne, mert Skorpióban lévő újholdnak is örülhetünk, ami szintén korszakváltást, megújulást, reményteljes kezdetet ígér.

A legjobb, amit ezen a jeles napon tehetsz, hogy végiggondolod legalább ezt az évedet, és igyekszel meghozni azokat a döntéseket, amelyek hozzásegítenek, hogy bölcs fejlődéssel zárd az esztendődet.


Érzed, mit kellene helyretenned?