Hiszel az újjászületésben? 4 trükk, hogy kiderítsd, ki voltál előző életedben

Maria Korneeva/Getty Images
Emma

Elhoztunk neked pár olyan egyszerű módszert, amivel bepillantást nyerhetsz abba, ki is lehettél az előző életeidben.

Ha a halál utáni életről van szó, mindannyian másban hiszünk: vannak, akik a mennyországban, mások a reinkarnációban, vagyis az újjászületésben, abban, hogy a lélek újra testet ölt. Amennyiben az utóbbiak közé tartozol, biztosan gondolkoztál már azon, ki voltál az előző élete(i)dben, és hogy miként deríthetnéd ki ezt. A témát kutatók szerint a problémák, amikkel a jelenlegi életedben szembenézel, a korábbiakban is jelen lehettek.

Ezért érdemes lehet megismerni azokat, hogy tanulságokat vonhassunk le belőlük, mondhatni felnyithassák a szemünket: az előző életeink felfedezése által megszakíthatunk végre egy mintát a magán-, illetve a szakmai életünkben, amit eddig folyamatosan követtünk és már tudatosan nem ismételjük meg újra ugyanazokat a hibákat mondjuk a következő életünkben se. A legegyszerűbb persze az, ha felkeresel valakit, aki a korábbi életek felderítésével foglalkozik (például hipnózis segítségével is megtehetjük ezt), de azért akadnak más módszerek is, ha szívesen elmerülnél a kérdésben.

Íme 4 trükk, hogy kiderítsd, ki voltál előző életedben

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
Hiszel az újjászületésben? 4 trükk, hogy kiderítsd, ki voltál előző életedben