4 egyszerű és bevált alternatíva, ha a bőröd nem bírja a retinolt

Getty Images
Vadász Emese

Szuper tippek következnek!

Tagadhatatlan, hogy a bőrápoló összetevők világában a retinoidok a fénykorukat élik, ezt persze teljesen meg lehet érteni, ugyanis az A-vitamin származékok e csoportja - amelynek egyik vény nélkül kapható változata a retinol - nagyjából mindenre képes. A kollagén- és elasztintermelés serkentésével képesek csökkenteni a finom vonalakat és ráncokat, serkentik a felszínen lévő sejtek hámlását - ami fényesebb bőrt és egyenletesebb tónust eredményez - és a melanin termeléséhez szükséges enzim gátlásával csökkentik a túlzott pigmentációt.

A retinoidokat a bőrgyógyászok a pattanások kezelésében is kedvelik, köszönhetően annak, hogy segítenek tisztán tartani a pórusokat és gyulladáscsökkentő hatásuk is van, mindennek tetejébe hosszú és jól bevált tapasztalattal rendelkeznek:

„A retinoidok azért is kiemelkedőek, mert széles körűen tanulmányozták őket" – mondja Dr. Robin Gmyrek bőrgyógyász.

Olvasd el ezt is!
4 nem várt tény, amit a bőrgyógyászok szerint muszáj tudnod a retinolról

Néhány ember számára azonban mindezek az előnyök komoly hátrányokkal járhatnak.

„A retinoidok hírhedtek a kellemetlen lehetséges mellékhatásaikról, beleértve a bőrpírt, a szárazságot és az általános irritációt - nem is beszélve arról, hogy a születési rendellenességek lehetősége miatt nem használhatják őket azok, akik várandósak vagy szoptatnak” - magyarázza Dr. Gmyrek.

A jó hír az, hogy vannak más lehetőségek is ahhoz, hogy ugyanezek a hatások érvényesüljenek, és elkerüljük a mellékhatásokat, mi most ezeket az alternatívákat gyűjtöttük össze neked.

Bakuchiol

A bakuchiol talán a legismertebb és legjobban tanulmányozott alternatíva, amelynek eredményei leginkább a retinolhoz hasonlítanak. A babchi növény leveleiből és magvaiból származik, és bár nem A-vitamin származék, hasonlóan működik, mivel a kollagén- és elasztintermelés serkentésében ugyanazokon az útvonalakon működik, mint a retinol, plusz nagyon gazdag antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő hatású is.

A bakuchiol a retinollal szemben ráadásul tökéletes az érzékenyebb bőrtípusok számára is, emellett javítja a ráncokat, a pigmentációt, a bőr rugalmasságát és feszességét, és mivel nem A-vitamin származék, így azok is bátran használhatják, akik gyermeket várnak vagy épp szoptatnak.

Rambután

Az interneten elég sok olyan információ kering, amely a rambutánt (trópusi gyümölcs) a retinolhoz hasonlítja, nem véletlenül! A rambután ugyanis javítja a kollagén- és elasztintermelést, a magas antioxidáns-tartalmának köszönhetően pedig öregedésgátló hatással lehet a bőrre.

„A rambután olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek a szabad gyökök semlegesítésével csökkenthetik a bőr öregedését, védik a bőrt az oxidatív károsodástól, valamint csökkentik a gyulladást és a kollagén és a rugalmas szövet pusztulását" – teszi hozzá a bőrgyógyász.

Homoktövisolaj

A homoktövis bogyók pépje vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag tápanyagkoncentrátum, amelyet gyakran használnak a bőrápolásban, nagyrészt magas antioxidáns-koncentrációja miatt, beleértve a karotinokat, az E- és C-vitamint és a flavonoidokat. Emellett esszenciális zsírsavakban is gazdag, így kivételesen tápláló összetevő. És bár a pontos hatásmechanizmusa nem világos, néhány tanulmány kimutatta, hogy a homoktövisolaj elősegíti a kollagéntermelést, ráadásul a sebgyógyulásban is hasznos.

Azelainsav

„Az azelainsav természetes módon fordul elő az olyan gabonafélékben, mint például a búza, az árpa és a rozs, a bőrünkön pedig természetes módon keletkezik egy élesztőgomba - a Malassezia furfur - által, amely a normál bőrflóra része” - magyarázza Dr. Gmyrek. Bár nincs olyan kutatás, amely közvetlenül a retinollal hasonlítaná össze, a két összetevő előnyei között sok az átfedés. Az azelainsav például szintén egy szuper hatóanyag, ha fel akarjuk venni a harcot a pattanásokkal:

„Megöli a pórusokat megfertőző baktériumokat, csökkenti a gyulladást és a bőrpírt, hámlaszt és csökkenti a keratin termelését, amely az eltömődött pórusokhoz vezethet" – mondja a bőrgyógyász, majd így folytatja:

„Ráadásul bizonyítottan csökkenti a pigmentsejteket, ezért használják a melasma és a gyulladás utáni hiperpigmentáció kezelésére” - teszi hozzá.

Ezt olvastad már?

Nézd meg a galériánkat - 4 kép
4 ijesztő mítosz a retinolról, amit soha ne higgy el