Promóciók
Kiderült, mivel kereste a kenyerét Chris Pratt

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
Mindenki tudja, hogy nehéz befutni Hollywoodban. A Jurassic World főszereplőjének, Chris Prattnek sem ment könnyen, amíg pedig ez megtörtént, valamiből meg kellett élnie, a számlákat fizetnie kellett, és így tovább. Így aztán Chris – mint olyan sok más híresség – is kénytelen volt a testéből megélni: egy ideig amatőr vetkőzőtáncosként dolgozott.

Pratt évekig hiába járt meghallgatásról meghallgatásra, nem kapott még kis szerepeket sem. Aztán fordult a kocka.Ma már nincs ilyen problémája: a Jurassic World még csak most indul hódító útjára a mozikban, de már előkészületben van a folytatás, amelyiknek szintén ő lesz a főszereplője.
Te megnéznél egy sztriptíz show-tChris előadásában?
Még több sztárhírért kattints IDE!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.
31 év után olvastam el a levelet, amit anyu írt, mielőtt véget vetett az életének: 3 szó változtatott meg mindent
Ez a történet azzal kezdődött, hogy sikerült megszereznem az édesanyám halálával kapcsolatos nyomozati aktákat és bírósági iratokat.