A férfiak hajlamosabbak elhagyni a napi 2-szeri fogmosást

Europress
JOY magazin

Tovább bővül a Magyar Fogorvosok Egyesülete és az Orbit 2015-ös szájhigiéniai edukációs kampánya, folytatódik az együttműködés a rágó márka és a szakemberek között. Érdekes eredmények derültek ki a legfrissebb kutatásból.

A 14-50 év közötti lakosság között, 1300 főn végzett kutatás eredményei érdekes eredményt mutatnak, a nemek közötti különbségek, és az általános szájápolási szokások tekintetében is.

Szerencsére a megkérdezettek igen csekély része, 2% válaszolta azt, hogy elég naponta 1-szer fogat mosni (viszont többségben vannak a férfiak, akik csak napi 1-szer mosnak fogat), 40% szerint naponta kétszer kell. 51%-uk a szakemberek által javasolt 2 percig mos fogat. A válaszadók szerint a fogakra az édesség után a dohányzás a legkárosabb.

A kutatás további részletei ITT elérhetőek.

„Sajnos továbbra is aggasztónak találjuk a magyarországi lakosság szájhigiéniával kapcsolatos tudását, attitűdjét, és a témával kapcsolatos helytelen szokásait, ezért is döntöttünk közösen az Orbittal az országos oktató kampány folytatása mellett.” – mondta el Dr. Gera István, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke.

„Az Orbit számára nagyon fontos, hogy az emberek minél magasabb szintű száj- és fogápolási ismeretekkel rendelkezzenek, ezért is lettünk 2014-ben a Magyar Fogorvosok Egyesülete Szájhigiéniai oktató kampányának a főtámogatója. Látva a 2014-es kampány sikereit, hogy kézzelfogható hatása van mindannak, amit teszünk, úgy döntöttünk, hogy 2015-ben is főtámogatóként állunk a kampány mellé. S mivel a szájápolási ismeretek megszerzését nem lehet elég korán elkezdeni, ezért 2015 nyarától útjára indítunk egy, a gyermekek fog- és szájápolását fókuszba helyező szájhigiéniai edukációs kampányt.” – egészítette ki Román Judit, az Orbit Junior Brand Managere

Az idei szájhigiénia kampány központi eleme továbbra is a szájápolással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók gyűjtőoldalaként definiált www.szajharmonia.hu microsite. Az oldalon a szájhigiéniával kapcsolatos kutatási eredmények, érdekességek és ismeretterjesztő cikkek mellett olyan hasznos funkciók is segítik a felhasználókat, mint az országos „Fogorvoskereső” adatbázis, vagy a „Szakértő válaszol” menüpont, ahova bárki fordulhat személyes panaszával.

Továbbá a szervezők 2015-ben tervezik egy nyári országos edukációs roadshow elindítását is, mely idén 3 régiót vesz irányba (Közép-; Kelet-; és Észak Magyarország).

A kampány és az oldal főtámogatója továbbra is az Orbit, amely évek óta maga is elkötelezett a téma fontossága mellett. A márka jóvoltából a rágózás szájhigiéniai szerepével és jelentőségével is megismerkedhetünk. Sőt, a márka idén nyártól egy önálló, gyerekes szülőket megcélzó szájhigiéniai edukációs kampányt is útjára indít.