Játékszabályzat az Essence-Joy versenyre

Joy.hu

A Joy magazinban meghirdetett “essence – nyerj utazást az MTV EMA-ra és találkozz a sztárokkal a vörös szőnyegen” verseny részvételi feltételei

A versenyben való részvétellel a felhasználó elfogadja az alábbi részvételi feltételeket (a to-vábbiakban “Feltételek”):

A szervező:

A verseny Cosnova által kerül megrendezésre (a továbbiakban “Szervező”).

A verseny:

Az “essence – nyerj utazást az MTV EMA-ra és találkozz a sztárokkal a vörös szőnyegen” a Joy magazin közreműködésével zajló verseny (a továbbiakban “Verseny”) nem kapcsolódik az MTV-hez, a Joy magazinhoz, illetve nem a Joy, nem az MTV által szponzorált, támogatott és szervezett.

Részvétel

A részvétel ingyenes és termékvásárlásra nem kötelez.

Részt vehet minden nagykorú, akinek lakóhelye Magyarországon van és érvényes útlevéllel rendelkezik.

Az e-mail elküldésével (Lásd szintén A verseny menete című fejezetben) a Résztvevő elfogadja a jelen dokumentumban ismertetett feltételeket.

Nyertesnek olyan Résztvevőt lehet választani, aki beleegyezését adja, hogy a verseny ke-retein belül pontos személyes adatait rendelkezésre bocsátja. A kiskorúaknak (16 és 18 év között) ehhez a szüleik vagy a törvényes képviselőjük beleegyezése szükséges.

Amennyiben a résztvevő kiskorú, a Szervező feltételezi, hogy a szülő vagy a törvényes képviselő kifejezetten hozzájárult a részvételéhez. Amennyiben a résztvevő megnyeri a versenyt, a Szervező fenntartja magának a jogot, hogy meggyőződjön arról, hogy a kiskorú kapott-e engedélyt a versenyben való részvételre, kétség esetén bizonyítékként ér-telemszerűen elég lesz ha a szülő, illetve a törvényes képviselő kísérőként vesz részt az eseményen (Lásd a Verseny menete címszó alatt).

Pályázni csak abban az országban lehet, ahol a versenyt meghirdették, és amelyben a Részt-vevő tartózkodási hellyel rendelkezik. Más országokban ezeket a részvételi kérelmeket nem fogják figyelembe venni.

A Szervező alkalmazottai, leányvállalatai, valamint azon személyek, akik részt vettek a ver-seny tervezésében, illetve szervezésében a versenyben nem vehetnek részt. A versenyben szintén nem vehetnek részt az előbb említett személyek első és másod szintű rokonai, illetve

akik között regisztrált élettársi kapcsolat áll fenn és az egyik fél a Szervező alkalmazottja és/vagy a verseny tervezésében, illetve szervezésében részt vett.

A Szervezőnek jogában áll kizárni egyes személyek versenyben való részvételét az alábbi esetekben: a részvételi feltételek megsértése, különösen a duplikált részvétel, a szülő, illetve gyám beleegyezésének hiánya, manipuláció stb., valamint a Szervező fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben szükséges, megtegye a jogi lépéseket.

A részvétel automatizált pályázati rendszeren keresztül nem megengedett.

Minden döntés végleges.

A verseny menete

A pályázat feltétele, hogy a Résztvevő egy mondatba megfogalmazza, hogy miért pont Ő legyen az a szerencsés nyertes, aki másodmagával elrepülhet Glasgowba, a 2014 MTV EMAs-re. A mondatba bele kell fogalmazni az essence, a Joy és a 2014 MTV EMAs szavakat. A mondatokat a mtvema@joy.hu e-mail címre várjuk 2014. október 5-e éjfélig.

A Résztvevőnek a verseny során lehetősége van a lakóhelye szerinti országban (Magyaror-szág) 1x2 darab jegyet nyerni Glasgow-ba a november 9-én megrendezésre kerülő European Music Awards-ra (EMA; Európai Zenei Díjátadó), amelynek a házigazdája az MTV lesz. Az ár tartalmazza az oda-vissza út költségét, a transzfert és egy kétágyas szobában való elhelyezést.

A nyeremény két jegy az MTV European Music Award (Európai Zenei Díjátadó)-ra, november 9.-ére Glasgow-ba, illetve két jegy a Ret Carpet (Vörös Szőnyeg) Show-ra (nincsenek ülőhelyek, csak állóhely).

Amennyiben a nyertes kiskorú, utazása felnőtt kíséretében kell, hogy történjen, feltéve, hogy a szülő vagy a törvényes képviselő a részvételhez beleegyezését adta. A nyeremény tartalmazza két fő részére az oda-vissza utat Glasgow-ba és a szállodában való elhelyezést.

A verseny 2014. szeptember 16-án kezdődik és 2014. október 5-e éjfélig (23:59:59-ig, CET, azaz közép-európai idő szerint) tart. Minden résztvevő csak egyszer vehet részt a versenyben.

A nyertesek összes résztvevő közül való kiválasztása véletlenszerűen történik.

A nyertes értesítése

A nyerteseket a Szervező értesíti e-mail címen keresztül.

Amennyiben a nyertes nem válaszol az e-mailben kapott értesítésre 48 órán belül, gewinnspiel@essence.eu, mtvema@joy.hu a nyereményre való jogosultsága megszűnik és a “A verseny menete” címszó alatt ismertetett eljárás szerint a résztvevők közül egy új nyertest jelölünk.

A nyeremény helyett nem választható készpénzes kifizetés és a nyeremény nem cserélhető.

Hozzáférhetőség

A Szervező fenntartja magának a jogot, hogy korlátozza a versenyhez való hozzáfé-rhetőséget, különösen műszaki okokból, illetve átmeneti időszakra. A Szervezővel szemben nem támasztható az előbb említett okból adódó követelés.

(Felelősség a tartalomért, a felelősség korlátozása

A versenyben való részvétellel, a résztvevő vállalja, hogy kizárólag olyan képeket és szöveget tölt fel, amely nem sért szerzői jogokat, valamint harmadik személy személyiségi jogait, illet-ve a védjegyet, ezenkívül nem sérti a versenytörvényt és más alkalmazandó jogokat. A Részt-vevő azt is vállalja, hogy tiszteletben tartja a személyek saját képeikhez fűződő jogait és nem tölt fel olyan képet, amelyhez a képen szereplő személyek nem adták kifejezett hozzájárulásu-kat. A jogi felelősség teljes egészében a résztvevőt terheli.

A Résztvevő biztosítja, hogy a Szervező részére bocsátott, valamint az általa feltöltésre került kép, illetve szöveg nem sérti harmadik személy jogait, illetve más alkalmazandó jogokat.

A Résztvevő kártalanítja a Szervezőt a vele szemben harmadik személy követeléséért, amely a „Felelősség a tartalomért, a felelősség korlátozása” című fejezetben leírt jogok verseny so-rán történő publikáláshoz kapcsolódó szándékos vagy súlyosan gondatlan megsértéséből adódik. Ez magába foglalja kifejezetten és korlátozások nélkül a szerzői joggal, a védjeggyel, a versenyjoggal, a személyi joggal és a saját képhez fűződő joggal kapcsolatos jogsértésekből adódó követeléseket. A résztvevő köteles az előírt feltételek megsértése esetén a Szervezőnek az ebből adódó jogi költségeit megtéríteni.

Jogok átruházása

A részvétellel a Résztvevő az alábbi jogot, annak korlátozása nélkül átruházza a Szervezőre: a fénykép, illetve a szöveg használata a verseny céljából, valamint annak megjelenése a honlapon. E jog átruházása az EMA 2014 (Glasgow) esemény végével megszűnik.)

Adatvédelem

A verseny lebonyolításához a Szervezőnek a Résztvevő alábbi adataira van szüksége: név, cím, telefonszám és életkor (a továbbiakban “Szükséges adatok”). A Szükséges adatokra vonatkozó, a Szervező (mint a verseny házigazdája) által történő adatfelvétel a verseny kere-tén belül történik.

A Szervező és a vele együttműködő vállalatok természetesen bizalmasan és a törvényi előírásokat betartva kezelik a Szükséges adatokat és azokat nem adják ki harmadik fél ré-szére. A Résztvevő hozzájárul a verseny lebonyolításához szükséges adatok Szervező általi felvételéhez a verseny időtartamára vonatkozóan.

A verseny lezárta után a kért információk az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezések betar-tásával törlésre kerülnek.

A Résztvevő természetesen bármikor elállhat a versenyben való részvételtől és visszavonhat-ja a Szervező azon jogát, hogy adatait rögzítse, valamint használja. Ehhez a Szervező e-mailben gewinnspiel@essence.eu történő értesítése szükséges.