Rita Ora is szakított!

K. R.

Biztos, hogy van valami a sztárok által szívott levegőben, mert Rita Ora már az ötödik sztár, akiről idén kiderült, hogy véget ért a párkapcsolata.

Emma Watson, Jake Gyllenhaal, Hilary Duff és Ashley Olsen után Rita Ora-ról is kiderült, hogy szakított. Az énekesnő 9 hónap randizás után szakított DJ pasijával, Calvin Harris-szel. most Cikk szövege

"Mindkettejük számára nehéz volt meghozni ezt a döntést, de még nehezebb volt, hogy alig tudtak együtt lenni." - nyilatkozta egy ismerősük a szakítással kapcsolatban. Ugyanis míg a Harris DJ karrierjét próbálta építgetni, addig Rita, mivel ő is szerepet kapott benne, Kanadában forgatta A szürke ötven árnyalatát.

A neve elhallgatását kérő ismerős egyébként azt is elárulta, hogy Calvin nem híres emberként inkább olyan társat tudna elképzelni maga mellé, aki hozzá hasonlóan nem a kamerák és fotósok kereszttüzében éli az életét. Rita pedig nem egy ilyen ember.

Te együtt tudnál élni egy híres emberrel, akit állandóan paparazzok és rajongók követnek?

Szavazógép(A) Szerintem igen. A szerelem mindent legyőz.
Szavazógép(B) Naná!VIP bulikba járni, meg fotózkodni a vörös szőnyegen?Csak erre vágyom!
Szavazógép(C) Biztos, hogy nem bírnám ezt a fajta életet. Úgyhogy nem!

Még több sztárhírért kattints IDE!