5 szuper program Mikulás napjára

JOY Magazin

A karácsonyi időszak indítója Mikulás napja, amikor Mikulás csoki, narancs, földimogyoró, esetleg még egy kis csoki és aki rossz volt, annak virgács kúszik bele titokban a december 5-én este jól megtisztított és az ablakba gondosan kirakott csizmájába. De mit csináljunk még Mikulás napján, azaz december 6-án, ha már megettünk mindent, ami a cipőnkben lapult? Íme 5 program, amivel lemozoghatod a plusz kalóriákat és még közben jól is fogod magad érezni.

Megnyit a MikulásGyár

Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg Európa egyik legnagyobb jótékonysági akcióját, a Mikulásgyárt.

A december 6-án nyitó karitatív rendezvény célja, hogy számos szegényebb körülmények között élő család, gyermek ünnepét tehessék boldogabbá. A Mikulásgyárban december 22-ig várják mindazok ajándékait, akik segíteni tudnak. Fontos, hogy a rászorulóknak a Mikulásgyár csapata nem pénzt vár, hanem olyan adományokat, mint jó minőségű játék, könyv, édesség, tartós élelmiszer, tisztálkodási- és tisztítószer. Ha nem tudsz elmenni, de segítenél, gyűjtsd össze a dolgaidat és térítésmentesen bármelyik postán feladhatod a csomagodat, csak nagybetűvel írd a dobozra:MIKULÁSGYÁR.

További info:www.mikulasgyar.hu

Rákász Gergely Mikulás napi koncertje

Különleges, érzéki és érzelmes hangversenyprogrammal indul turnéra decemberben a klasszikus zene orgonista-sztárja, Rákász Gergely. Az Illuminations című élmény show speciális koncepcióval, a karácsony jegyében kínál varázslatot a fiatal és felnőtt koncertlátogatóknak.

Az orgonaművész - aki ezen a turnéján többek közt Wagner, Händel és Bach legismertebb zeneműveiből állította össze hangversenyprogramját - lényegesnek tartja, hogy ezek a hangversenyek az ünnep valódi lelkét érintsék meg, közhelyek nélkül. December 6-án, este 19 órától Budapesten, a XIII. kerületi Pozsonyi úti Református – Hálaadás templomban (Pozsonyi u. Garam u. sarok) ad koncertet.

A turné további állomásairól infótITT találhatsz!

Közös mozizás a Mikulással a Bazilikánál

December 6-án a Bazilika előtti téren található Adventi Vásárba érkezik a Mikulás, aki egészen szombatig marad azért, hogy kicsik és nagyok egyaránt találkozhassanak vele és elárulják neki, ki, mennyire volt jó idén.

Ha végeztél a Mikulásnál, a vásárban bátran válogathatsz az ajándékok és finomságok között, sötétedés után pedig megnézheted a Bazilika monumentális homlokzatát fényekbe öltöztető filmvetítéseket. A különleges, kifejezetten az idei vásárra és a Bazilika épületére elkészített rövidfilm különlegessége, hogy zenéjét Havasi Balázs komponálta a Tavaszi Szél című népdalra, története pedig a négy évszakon és egy találkozás történetén át ível a szeretet ünnepéig.

További programok és nyitva tartás: www.adventiunnep.hu

Békéscsabai Mikulásfesztivál

A békéscsabai Ifjúsági házban már hosszú évek óta rendezik meg, így idén is a Mikulásfesztivált, amelynek a keretein belül napokon át gazdag programok sora várja a kicsiket és a nagyokat.

A látványos Mikulásparádét - a több tucat Mikulás sétálóutcán történő vonulását - a krampusz vezeti és sok száz gyerek kíséri. Az Ifjúsági Házba érkezve játszóház, télapóbár és különböző színpadi programok várják a résztvevőket. A Mikulásnap programja még a mézeskalács díszítés, emlékképek készítése a Mikulással, tündérekkel, krampuszokkal, téli eleségek kóstolója, verselgetés, mondókázás, éneklés, egészséges ünnepi ételek készítése, receptek, kóstoló, egészséges életmóddal kapcsolatos játékok és így tovább.

Még több info a Mikulásfesztiválról ITT!

Mikulás napi parti

Ha "kimikulásoztad" magad, adományoztál is és megvettél, megkóstoltál mindent, amit akartál és ilyenkor ki kell, akkor zárd a napodat egy jó kis bulival!

Mikulás napján folytatódik ugyanis pont a Bacardi & Coke fergeteges show-ja a budapesti Morrisons’ Ligetben, ahol három belső tánctéren – három különböző zenei stílussal várják az összeolvadni vágyókat! Partizd végig az éjszakát, a Télapó is hajnalig talpon lesz!

Még több info a buliról ITT és ITT!

Ha még több programajánlóra vágy,
lapozd fel a JOYmagazin decemberi számát!