2013-ban is�Miss�International!

Joy.hu

A�Miss�International�a világ négy legrangosabb szépségversenyének az egyike, melyet immár 53. alkalommal rendeznek meg�2013-ban.

Az 1960-ban, a kaliforniai Long Beachről indult megmérettetés ugyan a szépségverseny kategóriába sorolható, ám a külső csillogás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a belső értékekre is, mint a kedvesség, a talpraesettség, a diplomáciai érzék, az empátia és az intelligencia. AMissInternationalugyanis szeretné, ha az egyes országok királynői és a nemzetközi verseny győztese a „Szépség és béke” nagykövetévé válnának, azaz például szociális tevékenységekben, jótékonyági eseményeken és ökológiai kampányokban is részt vennének.

2011-ben Virágh Nóra tavaly pedig Kozma Klaudia képviselte hazánkat a nemzetközi döntőben. Az újpesti Kozma Klaudia a Japánban rendezett végső megmérettetés után elmondta, hogy bár nem került be a felkészítő tábor után a legjobb 15-be, nincs benne csalódottság, hiszen érzelmileg megerősödött, rengeteg tapasztalattal gazdagodott, és utazhatott is.

Klaudia idén továbbadja a koronáját,2013. augusztus 31-én újMissInternationalHungarykirálynőtüdvözölhetünk, aki a novemberben megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen képviselheti majd hazánkat.

Bár az ősz még messze van, már most lehet jelentkezni a versenyre, melynek összesen 6 előválogatója lesz, 4 vidéken és 2 Budapesten, május 1. és június 30. között. Sőt mi több, aki február 28-ig jelzi részvételi szándékát, az most kedvezményesen, 7000Ft helyett 5000 Ft regisztrációs díj ellenében jelentkezhet, és vághat bele a kalandba, melynek a végén akár az egész világ szeme is rászegeződhet.

Úgy véled, hogy akár Te is lehetnél ez a lány? Akkor bővebb információért kattints ide:

További részletek: www.missinternational.hu
Jelentkezés: www.missinternational.hu/jelentkezes
Like it:www.facebook.com/MissInternationalHungary
Watch it: www.youtube.com/MIH2013

1. Előválogató:
2013. május 05, Budapest

2. Előválogató:
2013. május 19, Szeged

3. Előválogató:
2013. május 26, Győr – Hotel Famulus
Időpont: 14:00 - 17:00 óráig

4. Előválogató:
2013. június 02, Debrecen – Barabás Étterem
Időpont: 15:30 - 18:30 óráig

5. Előválogató:
2013. június 16, Székesfehérvár

6. Előválogató:
2013. június 29, Budapest

Az előválogatókkal kapcsolatos további részletek hamarosan!

A verseny kizárólagos modellügynökség partnere a EuropeFace Model Management Agency. A 24 döntős lány közül 2 különdíjasnak elindítják a nemzetközi modellkarrierjét, Valamint minden előválogatón kiválasztanak 1 lányt az elődöntőbe jutott lányok közül, akiknek modellszerződést ajándékoznak.

KEDVEZMÉNYES JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2013. február 28!
Minden regisztráló egy VIP kártyát kap ajándékba, melyet 1 alkalomSpeedfitnesspróbaedzésre használhat fel! Valamint egy edzőtermi napijegyet vagy kedvezményes bérletvásárlási lehetőséget kap. A kártyát az előválogatón adjuk át!
A pontos kondíciók és a lakhelyedhez legközelebbi beváltóhelyek, együttműködő partnerekért kattints ide: http://missinternational.hu/elovalogatok-2013
Akedvezményes regisztrációs díj 5.000.- Ft- amit a jelentkezés után 5 napon belül el kell utalni az alábbi bankszámlaszámra. Ellenkező esetben a jelenkezés törlésre kerül.
K & H Bank:
10401000-50526680-86651002
Beauty & Sporting Events Kft
Fontos: A megjegyzés rovatba írd be a nevedet.