Promóciók
Megjelent a 2013-as januári JOY!

Ez is érdekelhet
Megható gondolatokkal búcsúzik Bruce Willistől Arnold Schwarzenegger
Arnold Schwarzenegger visszaemlékezett azokra az időkre, amikor együtt dolgoztak Bruce Wilissel.
Nem Daphne és Simon! Ők a legösszeillőbb páros a Bridgerton sorozatban a nézők szerint
Kompatibilitás, kisugárzás és kémia - ezen szempontok szerint készült el a következő lista A Bridgerton család, illetve a Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet című sorozatok párjaiból! Egyetértesz az eredménnyel?
június 2
2013-as évi első JOY-unk címlapján a Lánybúcsú című film főszereplőjét, Kirsten Dunstot láthatjátok. Kíváncsiak vagytok a filmre? Most a JOY-jal együtt nézhetitek meg, ha gyorsak vagytok és helyesen válaszoltok egyetlen egy kérdésünkre ITT!
Jó szokásunkhoz híven ebben a számunkban találhatjátok idén is a nagy éves szerelmi horoszkópunkat is, amiből többek közt megtudhatjátok, hogy 2013 a hold és a Ti évetek lesz!
Ezenkívül exkluzív interjút találhattok az X-Faktor legérdekesebb döntősével, Csobot Adéllal, minden idők legszexibb vámpírjával, Robert Pattinsonnal, Pszichoszervíz című anyagunkban 10 S.O.S. trükköt találhattok minden nehéz helyzetre és bemutatjuk a legmenőbb hajszíneket, első osztályú frizuákat és szexi körmöket is!
Ez azonban még nem semmi! Megismertetünk titeket a legragyogóbb és legcsillogóbb trendekkel, bíborba-bársonyba öltöztetünk, Liptai Claudia új könyvéből részletet olvashattok (és ITT meg is nyerhetitek a könyvet) és végre kiderül az is, hogy ehavi divatanyagunkban ki az a híres pasi, aki modellt állt nekünk!
És ha tudnátok, hogy ez még mindig nem minden!
Aki többre kíváncsi, vegye meg már a következő újságárusnál a januári JOY-t!
Hogy tetszett a cikk?

Promóciók
A SPAR csoport mától több mint 700 akciós ajánlattal várja vásárlóit, 300 termék árát pedig a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül befagyasztja

Promóciók
A magyarokat jobban aggasztják saját jövőbeli kilátásaik, mint a betegségek
június 2
5 ok, amiért az apák boldogabb szülők, mint az anyák - tudományos magyarázat van rá!
Készült egy tudományos kutatás az apákról, anyákról és a gyereknevelésről, döbbenetes az eredménye.
Légy résen: szúrd ki, hogy van-e rejtett kamera a szállásodon
A TikTok-nak köszönhetően számos videót láthattunk, amiből kiderült, hogy bizony vannak olyan szállások, ahol kamerákat rejtenek el.
25 film, amit mindenkinek kötelező megnézni az elmúlt 25 évből
A streaming szolgáltatók aranykorát éljük, míg a mozik folyamatosan a háttérbe kényszerűlnek szorulni.
6 nyári mikrotrend, amivel már most tele van az egész internet
Ezeket kár lenne idén kihagyni!
Végre minden kiderült a női önkielégítésről: ennyit és így maszturbálunk egy héten
Az önkielégítéshez sajnos sokszor negatív érzések társulnak, úgy mint a szégyen, ám e kutatás alapján elmondható, hogy a nők végre kezdenek felszabadulni ez alól.
Meghan és Harry válnak? Sajnos minden bizonyíték ezt támasztja alá
Számunkra is hihetetlen, de egyre több bizonyíték tanúsítja, hogy Harry herceg és Meghan Markle válnak.