Ők is váltottak! Nagy nyár végi sztár-átalakulások

Joy.hu

Rövid időn belül több híresség is látványosan változtatott a külsején. Nemrég Miley Cyrus vágatta le rövidre haját és szőkült ki teljesen, néhány napja pedig Lady Gaga barnult be és Alicia Keys lett rövid hajú.

Pár hete sokkolt mindenkit a tinisztár, Miley Cyrus, aki először platinaszőkére váltott, majd fiúsan rövid lett a haja. Őt követte aztán Lady Gaga, aki ikonikus hajkoronája színén változtatott. Rajta kívül még Alicia Keys is nagyon váltott a napokban, állig érőre vágatta hosszú tincseit.

Gaga a karrierje kezdetén még eredeti barna hajszínével próbálkozott, de az áttörést a platina szőke hozta meg neki. Rengetegszer változtatott már külsején és millió paróka is volt már rajta, de a szőke színtől soha sem vált volna meg. Eddig legalábbis. A legutóbbi nyilatkozatából is kiderült hogy a kezdeti önmaga mára már távol áll tőle:„Az utóbbi időben határozottan kevésbé érzem magam szőkének, és sokkal inkább barnának. Louis Vuitton barna lettem!” – írta ki az énekesnő a Twitteren. A Born This way énekesnője imádja a Louis Vuitton márkát, ezért választhatta az úgy nevezett „Louis Vuitton barnát”. Azért az átalakulás nem teljes, ezt egy meghagyott platinaszőke tincs is bizonyít.

Alicia Keys Twitterre kitett képmontázsa az új, rövid frizurájáról szintén mindenkit meglepett. Az énekesnő az egész folyamatot megörökítette. Alicia egyébként nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hiszen szép arcához szinte minden frizura jól megy, így ezzel, a 80-as éveket idéző frizurával se lőtt mellé.

Mit gondoltok egyébként az átalakulásokról? Szerintetek mindenkinek előnyére vált a változás?