Jelentkezz az ország első popiskolájába!

Joy.hu

Mindened a könnyűzene, zeneszerző, dalszövegíró, előadóművész vagy zenei menedzser akarsz lenni? Akkor jelentkezz Magyarország első pop-sulijába, a JAM Popiskolába!

Nem mindenki szeretne azonnal csillaggá válni, sőt, sokan maguktól nem is érzik, hogy bennük van-e az x faktor. Illetve ha érzik is, nem az egész ország szeme láttára szeretnék előhozatni magukról. A hamarosan induló popsuliban azonban nem is kell hasonlóakat átélni. A szakma ismert előadóitól, zeneszerzőitől és menedzsereitől tanulhatsz, sőt, ha jó vagy, még zenét is írhatsz a sztárok lemezeire.

És nem is akármilyen nevektől tanulhatsz, Caramel, SP és Bereczki Zoltán is a popsuli tanárai között van.
„Örülök, hogy végre Magyarországon is lesz lehetőségük a fiataloknak popzenét tanulniuk. A tengerentúlon vagy Nyugat-Európában ez már természetes.Rajta, fiatalok, tanuljatok és írjatok szuper, új dalokat, mutassátok meg, hogy a tehetség bárkiben ott lakozhat!” – mondta a Fővárosi Operett Színház sztárja, Bereczki Zoltán.

A popsuli jelentkezői négy szak, az előadóművészet, a zeneszerzés, a hangszerelés, vagy akár a menedzselés között választhatnak és tudhatnak meg mindent, ami érdekli őket a popszakmáról.

„Az előadók utógondozásával nem mindig állnak a helyzet magaslatán a magyar „szakemberek”. Önmarketing, imidzsépítés és megfelelő közönségkommunikáció nélkül viszont énekelhet bárki hibátlanul és tisztán, pár fejsimogatáson kívül, más eredményt nem fog tudni felmutatni. Jó lehetőségnek tartom, hogy van egy hely, ahol megérthetik, megtanulhatják az érdeklődők, hogy mi egy előadó sikerének kulcsa.” A tinik bálványa SP tudja, mitől döglik a légy, és az igazi profit szerinte a dalok mellett a jó menedzselés választja el a középszerűektől.

Ne maradj le a saját slágeredről, jelentkezz Te is!