A jó szex a boldog párkapcsolat alapja

Getty Images
JOY.hu

Sok olyan levelet kaptunk, amelyből az derül ki, hogy akadnak köztetek olyanok (is), akik még vagy előtte állnak a nemi életnek, vagy éppen valami nem stimmel az ágyban. Most szakértőnk válaszol a legfontosabb kérdésekre.

MINDENKINEK VAN ORGAZMUSA? ÉS EGYÁLTALÁN, MI AZ?
Miközben a III. századi Indiában megszületett a Káma-szútra, amely mindenféle álszemérmesség nélkül tárgyalja a szexuális gyönyöröket, köztük a női orgazmust is, Európa legtöbb részén egészen a 20. század elejéig nem beszéltek az orgazmusról. Akkor lett „hivatalosan elfogadott”, hogy a női orgazmus kulcsa a csikló, és ekkor fedezték fel a vagina elülső falában elhelyezkedő G-pontot is, amely nem is egy konkrét pont, hanem az ún. paraurethralis, vagyis a hólyag és a hüvely elülső fala találkozásánál lévő terület, amely különösen érzékeny. Shere Hite amerikai szexológusnő azzal a forradalmi kijelentésével tört be a köztudatba, hogy a nők, akik nemi aktus közben sohasem élnek át orgazmust, 70 százalékuk könnyűszerrel képes elérni azt maszturbálás útján. Ha ilyen gondjaid vannak, tanuld te is a tested rezdüléseit önkielégítéssel. Így könnyen rávezetheted majd partnered, ami jó neked.

IGAZ, HOGY TÖBB ORGAZMUS HOSSZABB, BOLDOGABB ÉLETET EREDMÉNYEZ?
Tény, hogy a különböző hétköznapi kínokra: fejfájás, ingerültség, rosszkedv, ébren alvás, nyűgös hangulat gyógyír lehet az orgazmus, vagyis a rendszeres szerelmeskedés, illetve a bűntudat nélkül művelt maszturbáció. Az orgazmus és a testi érintkezés egyéb fajtái során – simogatás, csók, harapdálás, ölelés – nagy mennyiségű endorfin, szép magyar nevén boldogsághormon termelődik a testedben. Ez egyrészt hatásos fájdalomcsillapítóként funkcionál, másrészt jót tesz a lelkiállapotodnak, elűzi a stresszt és a tartós mosolyt csal az arcodra. A legnagyobb endorfinbomba kétségkívül a szeretett személlyel együtt átélt orgazmus, de az önkényeztetés sem hatástalan. Ha hetente egy-két alkalommal szeretkezel, szervezetedben megemelkedik az immunglobulin-A szint, ami szintén jótékony hatással bír, hiszen ez a plazmafehérje bizonyos fokú védelmet nyújt a baktériumokkal és a vírusokkal szemben. A szex közben felszabaduló oxitocin altató hatású, a megfeszített izmok és a testmozgás következtében pedig felélénkül a vérkeringés, javul az anyagcsere, feszesedik a test. Egy átlagos szeretkezés alkalmával nagyjából 200 kalóriát égetsz el – a rendszeres sportolás ezzel nem váltható ki, de rosszat biztosan nem teszel magaddal. Az orgazmus a hormonok egyensúlyát is elősegíti – a bőr zsírosodásáért, faggyútermeléséért a férfihormon, a tesztoszteron a felelős, annak gátlásáért a női hormon, az ösztrogén -, aminek következtében bőröd megújul, felfrissül. Mindezek mellett egyes vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy az ondóban található prosztaglandin hormon kimondottan pozitív hatással van a nők kedélyállapotára, a sok szerelmeskedés pedig csökkentheti a prosztatabetegségek kialakulásának veszélyét. Összegezve: a rendszeres szexuális élet és az orgazmus ugyan nem csodaszer, de majdnem az…

Dobd fel az estét forró masszázs tippeinkkel!

HA A BARÁTOMMAL NEM JÖN ÖSSZE AZ ORGAZMUS, A KAPCSOLATUNKKAL VAN BAJ?
Általában adva van két ember, aki találkozik valahol az élet országútján, és testileg-lelkileg elkezd vonzódni egymáshoz. A kapcsolat kezdetén a szexuális összhang szinte tökéletes, a pár a lehető legtöbbször igyekszik együtt lenni, mindent kipróbálni, mindent megadni egymásnak. Ám a kezdeti lendület után a szerelemhormon termelődése lassan csökkenni kezd. Ez még nem lenne baj, de jönnek a hétköznapok nyűgei. Ha nincs hol, nincs mikor… ha van hol, csak éppen mindent hall anyuka vagy a szomszéd, később a gyerekek…, ha a munkától teljesen lefáradunk…, ha nem szeretnénk teherbe esni…, ha nagyon szeretnénk már teherbe esni…, ha frusztrál, hogy egyre kevésbé hasonlítunk a honlapokon virító cicababákhoz és macsókhoz… stb. Ha ilyen és hasonló gondok állandósulni látszanak, nos, akkor le kell ülni és át kell gondolni, mennyit ér a kapcsolat, mi az, amit lehet, mi az, amit érdemes megtenni érte. Természetesen mindkét félnek nyíltan el kell mondania, mi az, ami neki hiányzik, és mi az, amit ő tudna érte tenni. Már az, hogy egy ilyen beszélgetés megtörténik, az első lépést jelentheti a gyógyulás útján. Ha a pár hajlandó közösen segítséget kérni szakembertől – pszichológus, szexológus, mediátor -, vagy együtt keres megoldást könyvben, tanfolyamon, ez a közös „munka” visszavezetheti őket a kezdeti édes gyönyörökhöz, sőt további kincsekre bukkanhatnak a szerelem és az orgazmus útján. Ha fontosak vagytok egymásnak, ne adjátok fel, csak mert csökkent a szexuális energiátok – ez ugyanis generálható.

HOGY JUTHATNÉK MAXIMÁLIS ÉLVEZETHEZ, MITŐL LESZ EGET RENGETŐ ORGAZMUSOM?
Ne csak várd a csodát, tegyél is érte! Állandóan tanuld a partneredet és tanuld önmagadat: ne félj az újításoktól, a szexuális kísérletezgetéstől, a játékosságtól! Fontos, hogy higgy abban: képes vagy az orgazmusra. Viszont azt se felejtsd el, hogy a görcsös igyekezet a legnagyobb gátat jelentheti. Tanítsd a partneredet, vezesd a kezét, mondd el neki, hogy mi okoz igazi örömöt számodra. Ezt hogyan derítheted ki? Az addigi tapasztalataidat felidézve vagy önkielégítéssel. Utóbbi során felfedezheted, milyen mozdulatok, milyen testhelyzetek izgatóak számodra. Az előjáték nagyon fontos, és az is igaz, hogy a nők többsége a csiklója izgatása nélkül nem képes a teljes kielégülésre. Ha közeledik az orgazmus, térj át a mély lélegzésre és a lassabb mozdulatokra – így fokozhatod a gyönyört. (Ahogy az elő- és utójátékként is bevethető erotikus masszázzsal, vagy orális szexszel is.) Fordítsatok kellő energiát a lelki ráhangolódásra is. A lehető legtöbb póz kipróbálása segíthet megtapasztalni, hogy mi az a testhelyzet, amiben a legerősebb orgazmust tudod átélni: a „kutya” pozíció, azaz a hátulról behatolás a férfiak esetében a látvány miatt extrán izgató, a nők pedig a G-pont és a csikló (saját kézzel) való ingerlésének lehetősége miatt kedvelik ezt. A „kanál” pozitúrában – a nő és a férfi is az oldalán fekszik egymással szemben – a behatolás során a férfi teste kellemesen dörzsöli a csiklót. Ha „mély döfésre” vágytok, a nő üljön magasra (például egy asztalra), és kulcsolja a lábát a vele szemben álló férfi köré. Még izgalmasabbá tehető a póz, ha a nő felhúzott térdét a férfi mellkasának támasztja. Előfordulhat – sőt, ez a gyakoribb -, hogy nem egyszerre élveztek el. Semmi baj, kényeztesd addig a másikat, amíg ő is eljut az orgazmusig.