Tuti vételek! 10 kiegészítő 10 ezer forint alatt, amivel nem lőhetsz mellé a téli szezonban

Jeremy Moeller/Getty Images
InStyle

Ezeket a kiegészítőket biztosan imádni fogod a télen!

Ebben az időszakban a kiegészítők kiemelten fontos szerepet töltenek be a mindennapjainkban. Sok esetben természetesen a funkciójuk miatt, hiszen a téli szezon a sálak, sapkák és kesztyűk ideje, de azért nem szabad elfeledkezni az ünnepi szezonról sem, hiszen ekkortájt hajlamosak vagyunk egy fokkal nagyobb csillogást is belevinni a hétköznapokba, ehhez pedig általában olyan részleteket hívunk segítségül, amik már önmagukban is képesek kivívni mások figyelmét.
A boltok polcai és a virtuális online üzletek már egész szépen feltöltötték a készleteiket ebben a témában, így jó pár olyan kiegészítővel bővült a választék, ami erősen beszerzésre termett. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden újdonságra le is kell csapnod, ezzel is bővítve saját személyes gyűjteményedet. Pontosan ezen bőség zavara miatt gondoltuk úgy, hogy összegyűjtjük azokat a termékeket, amiknek könnyen lehet, hogy később alapdarabként is helytállnak majd a gardróbodban!

Következzen 10 kiegészítő, amit most 10 ezer forint alatt szerezhetsz be!

Nézd meg a galériánkat - 10 kép
10 kihagyhatatlan téli darab 10 ezer forint alatt

Még több stílustippre vágysz, amit idén télen akár gyorsan hasznosíthatsz is? Akkor nézd meg, hogy melyik 3 harisnya hódít majd ebben az időszakban, és melyik 3 az, amit most érdemes félretenni!

Nézd meg a galériánkat - 9 kép
3 harisnya, ami jön és 3, ami megy 2023 hideg hónapjaiban

Az InStyle magazin írása.